A Katari Nagydíj hétvégéjén bebiztosította az F1 Academy második szezonjának bajnoki címét a brit Abbi Pulling, mégpedig úgy, hogy egyetlen alkalommal sem hiányzott a dobogóról az év során. Jövőre azonban már a férfiak által dominált mezőnyben kell helytállnia.
A Forma-1 által életre hívott, F4-es autókat használó, kizárólag női versenyzők számára kiírt utánpótlásszéria idén hét duplafutamos hétvégén követi a királykategória mezőnyét, s már a katari első versenyen, az abu-dzabi szezonzárót megelőzően kihirdethetővé vált a bajnok személye.
Abbi Pulling az eddig lezajlott 11 verseny mindegyiként dobogós helyen végzett, ebből hétszer ráadásul győzött, így fölényes teljesítménnyel nyert meg egy olyan szezont, amelyben a szűk élmezőny erősen különvált az üldözőbolytól. Pullingon kívül eddig csak a francia Doriane Pin és az amerikai Chloe Chambers tudott futamot nyerni, illetve a holland Maya Weug számít még rendszeres dobogósnak. A brit lány azáltal tett szert behozhatatlan pontelőnyre, hogy az első luszaili futamon Weug lerajtolása után másodikként ért célba Pin mögött.
Race 1 is GO!
A fantastic start by Abbi Pulling means she's up into P2!#F1Academy #QatarGP pic.twitter.com/03auQWNYQQ
— F1 Academy (@f1academy) November 30, 2024
Pedig a dzsiddai szezonnyitó még nem adta jelét, hogy ilyen irányban dőlhet el a bajnokság: ott még Pin rajtolt kétszer a pole-ból és szerzett két győzelmet – legalábbis a pályán, ám a második sikerét egy súlyos büntetéssel elvették tőle, miután nem vette észre, hogy véget ért a verseny, és még egy teljes kört megtett versenytempóban. Pulling így már akkor magához ragadta a vezetést a tabellán, majd a legközelebbi kihívójának számító Pin tavaszi, versenyzésen kívül szerzett bordatöréséből profitálva sorra szállította a győzelmeket.
Pullingot az őt foglalkoztató Rodin Motorsport mellett az Alpine is saját bajnokának tekintheti, hiszen a szezon előtt minden csapatnak fel kellett karolnia egy versenyzőhölgyet a mezőnyből, az enstone-i istálló választása pedig korábban meglévő kapcsolatok révén rá esett – a 21 éves lánynak aztán a szezonban legtöbbször egy Mercedes-festésű (Pin) és egy Ferrari-vörös (Weug) autó ellen kellett harcolnia a legjobb helyekért.
Az F1 Academy tényleg csak ugródeszkaként akar funkcionálni, így szabályai szerint senki nem maradhat a mezőnyben két évnél tovább, a bajnok pedig már semmiképpen nem térhet vissza. Pullingnak ez volt a második szezonja, s elmondása szerint komoly győzelmi kényszer mellett versenyzett, hiszen nehezére esett volna összegyűjteni az anyagi hátteret egy másik sorozatban való 2025-ös szerepléshez.
Bajnoki címével viszont ez a probléma megoldódott, hiszen az F1 Academy 2024-es legjobbjának jutalma egy teljes egészében finanszírozott versenyszezon a GB3-as bajnokságban. Ez a korábbi brit Forma-3, amely az idei évhez hasonlóan jövőre szintén ellátogat majd a Hungaroringre is a július 6-i hétvégén.
Pulling egyébként idén dupla programot teljesített, a női széria mellett nevezett a brit F4-es bajnokságba is, ahol programütközés miatt több futamot is kihagyott, de így is 7. lett a tabellán, egy pozícióval a legjobb újonc, Molnár Martin előtt, és győzelmet is szerzett.
Ez utóbbi teljesítménye lehet az, ami bizakodásra adhat okot Pulling képességeit, fejlődőkészségét illetően, hiszen pusztán a női sorozat végeredménye alapján lehetetlen megítélni, hogy a bajnokság legjobbjai hova rangsorolnának egy koedukált mezőnyben. Az F1A tavalyi bajnoka, Marta Garcia az európai Formula Regionalban kapott idén bizonyítási lehetőséget, ám a rendkívül népes mezőnnyel futó bajnokságban pont nélkül zárta a szezont (hasonlóan Pinhez, aki ott volt azon a rajtrácson is).
A női sorozat első inkarnációja, a W Series Jamie Chadwick három bajnoki szezonja után 2022-ben szűnt meg – Chadwick is csupán a tengerentúlon talált módot a folytatásra, az elmúlt két évet az IndyCar nevelősorozatában, az Indy NXT-ben töltötte az Andretti pilótájaként, idén első győzelmének megszerzésével áttört egy gátat, s még bízik abban, hogy jövőre felléptetik az IndyCarba, ami fontos megerősítése lenne a női autóversenyzőket kiemelten támogató, újkeletű európai trendnek.
Verstappentől szokatlan büntetéssel vették el a katari pole-t