back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Zhou rajt-cél győzelmet aratott az első monacói sprintversenyen

Zhou rajt-cél győzelmet aratott az első monacói sprintversenyen

-

Guanyu Zhou idei második győzelmét aratta az F2-ben, ezúttal Monaco utcáin. Mögötte Drugovich és az első F2-es dobogóját jegyző Nissany zártak.

A fordított rajtrácsos futamot a tegnap 10-nek kvalifikáló Guanyu Zhou kezdhette meg az élről, és a rajt után meg is tartotta a vezetést. Mellőle csapattársa, Drugovich indult, ám őt lerajtolta a harmadik helyről jövő Lundgaard.

Robert Shwartzman rögtön az első körben bajba került, a Massanet kanyarnál ugyanis megtörte az első szárnyát, így visszaesett utolsónak, majd pár kör múlva fel is adta a versenyt. A főfutamos pole pozíciót óriási körrel megszerző Pourchaire azonban remekül rajtolt, feljött 8-nak a 10. helyről, megelőzve a már említett Shwartzmant és a másik Premát, Piastrit, aki így a 9. pozícióba eset vissza.

A 30 körös verseny első harmadában az élen álló trió egyre inkább növelte előnyét a Nissany vezette üldözők előtt. A Williams támogatott versenyzőt Boschung, Vips és Ticktum követte.

A 13. körben elkezdett füstöt eregetni Lundgaard autója, majd két így megtett kör után végül ő is fel kellett adja a versenyt a második helyről. Ezzel Nissany került dobogós pozícióba.

A verseny vége felé közeledve, a 25. körben az újonc Gianluca Petecof törte meg autóját az uszoda sikánnál, így beküldték a biztonsági autót. Miután az visszatért a bokszba, a 28. körtől kezdve egy három körös sprint következhetett. Ám ahogy eddig mindent, Zhou ezt is remekül kezelte, könnyedén lépett el csapattársától az újraindítás után is, majd megnyerte a futamot Drugovich és Nissany előtt.

A további pontszerző helyekre Boschung, Vips, Ticktum, Pourchaire és Piastri futottak be. Marcus Armstrong egy óriási utolsó körös előzéssel megszerezte a tizedik helyet, ezzel pedig a fordított rajtrács pole-ját.

A bahreini főfutamon is megnyerő Zhou előnye immár 26 pont az összetettben.