back to top
KezdőlapFormula SportFormula 32022-re is megtartja Arthur Leclercet a Prema

2022-re is megtartja Arthur Leclercet a Prema

-

A Prema egy hivatalos közlemény formájában jelentette be, hogy Arthur Leclerc egy újabb szezont fog majd eltölteni náluk 2022-ben.

A 21 éves monacói pilóta első ízben 2020-ban versenyzett először az olasz csapatnál a Formula Regional Championshipben, ahol a második helyet szerezte meg az összetettben a csapattársa, Gianluca Petecof mögött.

Ezt követően előreléphetett a Formula 3-ba, ahol az első szezonjában elég vegyesek voltak az eredményei. Ugyan az ifjabb Leclerc Budapesten, Le Castellet-ben és Zandvoortban is nyerni tudott, mégis csak a 10. helyen lett rangsorolva a szezon legvégén az egyéni pontversenyben.

„Nagyon örülök annak, hogy idén folytathatom a tavaly megkezdett munkát a Premával” – lelkendezett a Ferrari Forma-1-es pilótájának, Charles Leclercnek az öccse. „Szerintem már 2021-ben is jó munkát végeztünk, idén pedig lehetőségünk nyílik majd arra, hogy összerakjuk az eddig tanultakat. Már alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

Így a Premánál már a második versenyzői ülés is elkelt, ugyanis Oliver Bearman már biztosan tagja lesz a Prema csapatának. A tavalyi olasz és német Formula 4-es bajnokság győztesének bejelentéséről itt olvashattok bővebben.