KezdőlapFormula SportFormula 3Az egykori F1-es futamgyőztes unokaöccse a Formula 3-ban folytatja

Az egykori F1-es futamgyőztes unokaöccse a Formula 3-ban folytatja

-

A sikerekkel teli gokartkarriert követően, a 16 éves Matteo Nannini a Jenzer Motorsport versenyzője lesz az FIA Formula 3 2020-as szezonjában.

Az olasz pilóta rendkívül impozánsan kezdte el a formaautós karrierjét, ugyanis bajnoki címet tudott szerezni az arab Formula 4-ben 7 győzelmet, 16 dobogós helyezést és 6 rajtelsőséget szerezve. Nannini következő állomása a Formula Regional Championship volt, ahol a legjobb eredménye egy Imolában elért hatodik hely volt.

Matteo – aki annak az Alessandro Nannininek az unokaöccse, aki egyetlen Forma-1-es futamgyőzelmét az 1988-as Japán Nagydíjon szerezte, amikor a McLaren két szupersztárja, Ayrton Senna és Alain Prost a 130R-t követő sikánban összeütköztek – eredményei pedig annyira kiugróak voltak, hogy díjat kapott az FIA-tól a tavalyi évzáró FIA gálán Párizsban.

„Nagyon izgatott vagyok, hogy az FIA Formula 3-ban versenyezhetek a következő szezonban. A szezon végi tesztet már a Jenzer Motorsport színeiben teljesítettem és nagyon örülök, hogy egy ilyen jó csapattal folytathatom a versenyzői pályafutásomat. Igaz, a legtöbb pálya új számomra, azonban magabiztos vagyok és biztosan jól fogok majd szerepelni.”

A Jenzer Motorsport csapatfőnöke, Andreas Jenzer: „Matteo egy tehetséges versenyző, amit már a szezon végi teszten való közös munkánk során megmutatott. Örülünk, hogy a csapatunkban tudhatjuk őt és már nagyon várjuk a közös munkát.”

Az FIA Formula 3 idei szezonja március 20-án veszi majd kezdetét Bahreinben, a Sakhir Inernational Circuit-en.