Franco Colapinto nyerte a Formula 3 monzai sprintversenyét, de a legvégéig résen kellett lennie, ugyanis nagyon közel került hozzá Oliver Bearman.
A fordított rajtrácsos versenyen Colapinto és Collet indultak az első sorból, és maradt is köztük a sorrend. A második sorban sem történt változás Marti és Edgar sorrendjében.
Az első dráma már a Curva Grandéban megtörtént, a bajnokesélyes Martins ugyanis Leclerc-rel ütközve kicsúszott a kavicságyba, ezzel pedig visszaesett a mezőny végére. Ami azonban szerencse számára, hogy az időmérőn ütköző és ezáltal hátulról rajtoló fő rivális, Hadjar sem kapta el jól a rajtot, nem tudott jelentősen feljebb zárkózni.
Az amúgy pénteken pole-t szerző Smolyar is kiforgott a Roggia sikánban, O’Sullivan pedig az egyes kanyarban törte meg az autót, és miatta jött is a safety car. Hosszú köröket kellett ugyan várni, de a 8. kör végén végül bejött a safety car, és folytatódhatott a verseny. Colapinto a végletekig kivárt, és gyakorlatilag csak a célvonalnál kezdte diktálni a tempót, ezzel meg is tartotta az első helyét. Marti azért bepróbálkozott ellene, de nem tudta bevenni az első sikánt, így a visszaengedés után még Edgar is elment mellette, tehát visszaesett negyediknek. Nem sokkal később pedig már Bearman támadta, és egymás után kétszer is oda-vissza előzték egymást. Marti pár kanyarral később hibázott, és így tudott elmenni mellette Bearman, néhány másik versenytárssal együtt.
Az élen álló hármas (Colapinto-Collet-Edgar) nem igazán tudott meglógni a mögöttük lévő csata ellenére sem, és Bearmanék hamar megérkeztek rájuk. A Prema versenyzője pedig óriási előzést mutatott be, kettőt előzve egyszerre. A fiatal versenyző a belső íven lévő Collet-Edgar párost autózta körbe az egyes kanyarban egy extrémen mély féktávval. Ezzel a fiatal brit már a második volt, és még utána tudott eredni a vezető Colapintónak. Utol is érte, de érdemben megtámadni már nem tudta, így az argentin behúzta a győzelmet.
Mögöttük hatalmas kavarodás volt, az utolsó méterekig változtak folyamatosan a helyezések. A harmadik helyen végül Collet futott be, de Martins is elcsípett egy pontot nagy felzárkózást bemutatva. A bajnoki éllovas ezzel tehát nagyot mentett, főleg hogy a fő riválisa, Hadjar nem szerzett pontot. Bearman viszont nagyot ment, a hetedik helyről második lett, így még ő is bőven lőtávolon belül van az összetett harmadik helyén.
A verseny végeredménye:
| # | Versenyző | Csapat |
| 1. | 🇦🇷 Franco Colapinto | Van Amersfoort |
| 2. | 🇬🇧 Oliver Bearman | Prema |
| 3. | 🇧🇷 Caio Collet | MP |
| 4. | 🇧🇧 Zane Maloney | Trident |
| 5. | 🇬🇧 Jonny Edgar | Trident |
| 6. | 🇨🇭 Grégoire Saucy | ART |
| 7. | 🇺🇸 Jak Crawford | Prema |
| 8. | 🇲🇨 Arthur Leclerc | Prema |
| 9. | 🇪🇸 Pepe Martí | Campos |
| 10. | 🇫🇷 Victor Martins | ART |
| 11. | 🇮🇳 Kush Maini | MP |
| 12. | 🇨🇿 Roman Stanek | Trident |
| 13. | 🇺🇸 Juan Manuel Correa | ART |
| 14. | 🇫🇮 William Alatalo | Jenzer |
| 15. | 🇮🇱 Ido Cohen | Jenzer |
| 16. | 🇮🇹 Federico Malvestiti | Jenzer |
| 17. | 🇮🇹 Francesco Pizzi | Charouz |
| 18. | 🇺🇸 Brad Benavides | Carlin |
| 19. | 🇬🇧 Reece Ushijima (🇯🇵🇺🇸) | Van Amersfoort |
| 20. | 🇮🇹 Enzo Trulli | Carlin |
| 21. | 🇲🇾 Nazim Azman | Hitech |
| 22. | 🇭🇺 László Tóth | Charouz |
| 23. | 🇮🇹 Alessandro Famularo | Charouz |
| 24. | 🇺🇸 Hunter Yeany | Campos |
| 25. | 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) | MP |
| 26. | 🇲🇽 Rafael Villagómez | Van Amersfoort |
| 27. | 🇫🇷 Isack Hadjar | Hitech |
| – | 🇺🇸 Kaylen Frederick | Hitech |
| – | 🇬🇧 Zak O’Sullivan | Carlin |
| – | 🇪🇸 David Vidales | Campos |
A bajnoki állás:
| # | Versenyző | Csapat | Pont | |
| 1. | 🇫🇷 Victor Martins | ART | 127 | 0 |
| 2. | 🇫🇷 Isack Hadjar | Hitech | 121 | -4 |
| 3. | 🇬🇧 Oliver Bearman | Prema | 114 | -11 |
| 4. | 🇨🇿 Roman Stanek | Trident | 109 | -17 |
| 5. | 🇧🇧 Zane Maloney | Trident | 109 | -17 |
| 6. | 🇲🇨 Arthur Leclerc | Prema | 104 | -22 |
| 7. | 🇺🇸 Jak Crawford | Prema | 94 | -31 |
| 8. | 🇧🇷 Caio Collet | MP | 88 | -38 |
| 9. | 🇦🇷 Franco Colapinto | Van Amersfoort | 76 | -50 |
| 10. | 🏳 Aleksandr Smolyar (🇷🇺) | MP | 76 | -50 |
