KezdőlapFormula SportFormula 3Colombo első győzelmét aratta a késve indult versenyen

Colombo első győzelmét aratta a késve indult versenyen

-

A Formula 3-as mezőny is visszatért, Spában folytatódik a szezon.

A szombati, első sprintversenyen nedves pálya, és eső fogadta a mezőnyt, és azonnal késéssel indult a program. Azt kellett ugyanis megvárni, hogy a mentőhelikopter engedélyt kaphasson a felszállásra. Hiszen a versenypályán csak akkor lehet tartózkodni, ha a mentőhelikopter számára alkalmasak a körülmények a felszállásra.

A tervezett 10:05-ös rajt helyett 10:30-kor indult a felvezető kör – több is -, biztonsági autós felvezetéssel. Ebből Ugran maradt ki, aki a boxutcából készült rajtolni, így ő nem tudta bemelegíteni gumijait a többiekkel és nem tudta felmérni a vizes pálya állapotát.

Colombo indulhatott  – volna – az első helyről, mellőle pedig Crawford. Mögöttük Stanek és Hoggard, valamint David Schumcher és Vesti helyezkedtek el.

Pár felvezető kör utám azonban a safety car visszavezette a mezőnyt a boxutcába, ott sorakoztak fel.

11 órakor végül a verseny hivatalosan elkezdődött, de csak a biztonsági autó mögött körözött a mezőny. A versenyzők pedig ráción azt jelezték, hogy körről körre kiszámíthatatlan a pálya állapota.

3 kör elteltével a safety car elhagyta a pályát és „szabadon engedte” a mezőnyt.

Hoggard és Schumacher hamarosan Stanek nyakára érkezett, míg az élen Colombo 3 másodperces előnyre tett szert. Eközben Collet, Martins és Sargeant haladt gyakorlatilag egymás mellett a 8-9-10. helyen. Végül Collet jött ki győztesen a hármas versenyből.

Ido Cohen egy ütközés után a boxba hajtott és feladni kényszerült a versenyt.

Collet később Novalak mellett is elment és feljött a hetedik helyre, majd üldözőbe vette Vestit.

A 7. körben Rafael Villagomez kötött ki a falban, a Les Combes-ban, ahol emiatt egy rövid ideig lengetni kellett a sárga zászlót.

Mindeközben bár a pálya még jócskán vizes volt, az eső elállni látszott, és a csapatok azt jelentették, hogy nem várható újabb esőzés.

Vesti és Colett látványos versenybe kezdett egymással, utóbbi kis híján bele is ment a dán autójába, de szerencsére végül nem történt baj.

A 9. körben Martins megelőzte Novalakot a 8. helyért, ezzel akkor a leggyorsabb kört is megfutotta.

Egy körrel később Schumacher kezdett támadó pozícióba kerülni, hogy megszerette Hoggardtól a negyedik helyet. Nem sokáig örülhetett azonban ennek a közelségnek, mert az ő sarkában pedig megjelent Vesti.
Egyre szorosabb lett a trió csatája. Végül Hoggard hibázott, mire mindenki vérszemet kapott és már két négyes csoportosulás haladt szinte fej-fej mellett. Szinte csodával határos, hogy senki nem paszírozódott fel a falra. Cserébe nagyon izgalmas jeleneteknek lehettünk szemtanúi. Schumacher azonban rosszul járt ezzel, a 11. helyre csúszott vissza.

Végül Colombo első F3-as győzelmét aratta, Crawford és Stanek előtt.

Caio Collet végül 5 másodperces büntetést kapott, mert a pályát elhagyva előzött.

Versenyző Csapat Lemaradás
1 Lorenzo Colombo Campos Racing
2 Jak Crawford HitechGP 13.400
3 Roman Staněk HitechGP 15.400
4 Frederik Vesti ART Grand Prix 19.000
5 Victor Martins MP Motorsport 21.100
6 Johnathan Hoggard Jenzer Motorsport 23.600
7 Clement Novalak Trident 24.400
8 Logan Sargeant Charouz Racing System 24.500
9 Caio Collet MP Motorsport 25.200
10 Alexander Smolyar ART Grand Prix 25.400
11 David Schumacher Trident 25.900
12 Jack Doohan Trident 26.900
13 Arthur Leclerc Prema Powerteam 28.300
14 Dennis Hauger Prema Powerteam 30.000
15 Ayumu Iwasa HitechGP 31.400
16 Olli Caldwell Prema Powerteam 44.300
17 Amaury Cordeel Campos Racing 46.400
18 Hunter Yeany Charouz Racing System 50.700
19 Matteo Nannini HWA AG 53.400
20 Oliver Rasmussen HWA AG 57.000
21 Jonny Edgar Carlin 57.600
22 Juan Manuel Correa ART Grand Prix 58.400
23 Tijmen van MP Motorsport 59.100
24 Calan Williams Jenzer Motorsport 1:00.600
25 László Tóth Campos Racing 1:04.800
26 Zdenek Chovanec Charouz Racing System 1:08.400
27 Rafael Villagómez HWA AG 2:12.600
Filip Ugran Jenzer Motorsport
Ido Cohen Carlin