A HWA és a Campos is bejelentett még egy-egy versenyzőt, ezzel már az idei Formula 3-as mezőny több, mint fele ismert.
A Campos alapítója elvesztése után most jelentette be első versenyzőjét. A belga Amaury Cordeel debütálhat majd a csapat színeiben.
Cordeel korábban a spanyol F4-es bajnokság győztese volt 2018-ban, azóta a Formula Renault Eurocup mezőnyében szerepelt.
A sorozat azonban egyesült a Formula Regionális Európa-bajnoksággal, így a belga sorozatot vált, egy kategóriával feljebb lép.
Tavaly Sophia Flörsch-sel is a fedélzeten változó volt a spanyol csapat szerencséje, főleg Alex Peroni révén voltak eredményesek.
A HWA ezzel szemben utolsó pilótáját jelentette be Oliver Rasmussen személyében. A dán eddig F4-es bajnokságokban szerepelt, tavaly pedig Formula Regionális Európa-bajnokságon harmadik lett.
A németek tavaly ötödikek lettek a csapatbajnokságban, Jake Hughes-zal pedig két győzelemig jutottak. Rasmussen most a dupla programot futó Nannini, illetve a tapasztalatlan Villagomez mellé érkezik majd.
Ezzel a német csapat lett a negyedik, akik már nyilvánosságra hozta a teljes pilótafelállását, a Prema, a Hitech és az ART GP után. Velük szemben áll az MP Motorsport és a Charouz, akiknek jelenleg egy versenyzője sem ismert.
Az idei Formula 3-as mezőny:
| Versenyző | Akadémia | F3-as csapat |
| ?? Arthur Leclerc | Ferrari |
?? Prema
|
| ?? Dennis Hauger | Red Bull | |
| ?? Olli Caldwell | – | |
| ?? David Schumacher | ?? Trident | |
| ?? Frederik Vesti | Mercedes |
?? ART
|
| ?? Aleksandr Smolyar | – | |
| ?? Juan Manuel Correa | – | |
| ?? Jak Crawford | Red Bull |
?? Hitech
|
| ?? Ayumu Iwasa | Red Bull | |
| ?? Roman Stanek | – | |
| ?? Matteo Nannini | – |
?? HWA
|
| ?? Rafael Villagomez | – | |
| ?? Oliver Rasmussen | – | |
| ?? Amaury Cordeel | – | ?? Campos |
| ?? Jonny Edgar | Red Bull | ?? Carlin |
| ?? Calan Williams | – |
?? Jenzer
|
| ?? Pierre-Louis Chovet | – |
