21 évesen elhunyt Zdeněk Chovanec, korábbi Forma–3-as pilóta. Utolsó futamát 2023-ban teljesítette, versenyautóban pedig 2025-ben ült utoljára.

Szerdán szomorú hír rázta meg az autósport-társadalmat. Kiderült, hogy még szombaton, július 18-án a portugáliai Trofában elhunyt Zdeněk Chovanec, aki korábban többek között az FIA Forma–3-as bajnokságában is versenyzett. A mindössze 21 éves egykori pilóta halálának körülményeiről semmilyen részletet nem közöltek.

Zdeněk Chovanec López 2004. október 9-én látta meg a napvilágot egy cseh gyökerekkel rendelkező család sarjaként. Emellett születési helyének megfelelően venezuelai, valamint portugál állampolgársággal is rendelkezett, autósportos pályafutásának nagy részében az ibériai nemzet színeiben versenyzett, ahol egyébként gyerekkorától kezdve élt is.

A mai sztenderdekhez képest meglehetősen későn, 14 évesen kezdett el gokartozni, majd 2020-ban már együléses szériákban versenyzett. Az év elején zajló egyesült arab emírségekbeli Forma–4-ben Abu-Dzabiban és Dubajban is dobogóra állt, az összetettben pedig hetedik lett. Az olasz F4-ben csupán kétszer szerzett pontot, és nem is csinálta végig a szezont.

 

 
 
 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

A post shared by Formula 3 (@fiaf3)

2021-ben az Euroformula Openben folytatta karrierjét, ahol futamainak több mint felén pontot szerzett, de a hetedik helynél nem jutott előrébb, és az utolsó két fordulón itt sem vett részt. Ennek viszont jó oka volt: az utolsó előtti hétvége ütötte a Forma–3 szocsi szezonzáróját, amely már a harmadik fellépése volt neki az FIA által szervezett sorozatban.

A cseh Charouz Racing System színeiben indult, ám nyolc versenye során messze volt a pontszerzéstől, legjobb helyezése két huszadik pozíció volt. A helyzet a következő évben is hasonlóan alakult: ekkor Silverstone-ban és a Red Bull Ringen számított rá az istálló, amely abban az évben többek között Tóth Lászlót is alkalmazta.

2022-ben a BOSS GP-ben volt sikeres, ahol az évad első felében hat versenyen öt győzelmet és egy második helyet szerzett. 2023-ban aztán a hosszútávú versenyzés felé vette az irányt: a GT World Challenge Europe Endurance Cupban teljes idényt futott volna, ám az előszezoni tesztek után a visszalépés mellett döntött.

2024 végén aztán „személyes problémák” miatt hivatalosan is abbahagyta a versenyzést, de a következő év elején még részt vett az ARCA Menards Series daytonai tesztjén. Ekkor ült utoljára versenyautóban. Halálhírére a vele kifejezetten jó viszonyt ápoló, jelenleg az Indy NXT-ben szereplő Enzo Fittipaldi Instagram-történetben reagált.