back to top
KezdőlapFormula SportFormula 2Marko: Az eset óta semmiben sem támogatjuk Vipst

Marko: Az eset óta semmiben sem támogatjuk Vipst

-

Jüri Vips semmi támogatást nem kap a Red Bulltól a rasszizmussal kapcsolatos botránya óta. Ezt állítja az energiaitalosok szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko, aki a Bikákkal egyetemben teljes mértékben elutasította az észt fiatalember tettét.

A 21 éves Vips – aki a botránya ellenére megtarthatta az ülését a Hitech GP csapatánál – a Formula 2-ben – élő adásban használta egy „n” betűvel kezdődő szót Liam Lawsonra, akit ezt követően még ki is nevetett. A Red Bull azonnali vizsgálatot rendelt el az eset kapcsán, és el is vették Vipstől a teszt és fejlesztő pilótai szerepkörét, amivel levették a Bikák kirakatából. Marko pedig most azt is felfedte, hogy az észt hiába tagja még az akadémiájuknak, nem fogják segíteni őt semmiben.

„Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba” – idézi az osztrák szakember szavait az ORF. „Jüri Vipss ezentúl semmilyen fajta támogatásban nem részesül a Red Bull által. A tetteinkért felelősséget kell vállalunk, és azzal, amit tett, a köztünk lévő együttműködés véget ért.”

A 79 éves Marko azonban hangsúlyozta, hogy a döntésüknek túlságosan komoly következményei lehetnek majd Vipsre nézve.

„Nyilván nem az általa mondott szavak azok, amik lerombolják egy profi portoló karrierjét, különösen nem úgy. hogy után még bocsánatot is kért a nyilvánosság előtt. Azonban ezek a dolgok trendnek számítanak a mai világban, szóval ezzel nem nagyon fog tudni mit kezdeni.”

Az észt fiatal – aki az idei szezon során már számos egyéni hibát vétett – jelen pillanatban az összetett pontverseny 8. helyén áll a maga megszerzett 67 pontjával.