Molnár Martin technikai problémákkal szembesült a brit F3 Brands Hatch-ben rendezett hétvégéjének szombatján, majd az időmérő edzésen a 7. és 6. helyet szerezte meg.

Nem indult jól a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) utolsó előtti hétvégéje Molnár Martin számára, hiszen a magyar versenyzőnek gyakorlatilag teljes egészében ki kellett hagynia a szombat reggeli szabadedzést a gázpedál elektronikájának meghibásodása miatt. Ez azért érintette különösen rosszul az összetett második helyén álló pilótát, mert pénteken még csak a Brands Hatch-i pálya rövidített nyomvonalán gyakorolhatott a mezőny, így az egyetlen lehetőség a Grand Prix-nyomvonalon történő körözésre a szombat reggeli lett volna.

A szabadedzést egyébként az utóbbi két hétvégén hatból négy versenyt megnyerő (csak a két fordított rajtrácsos futamot nem húzta be) Deagen Fairclough zárta az élen 1:16,332 körrekorddal, így az időmérő edzésnek is ő vágott neki toronymagas esélyesként. Szokás szerint két, egyenként 15 perces kvalifikációt rendeztek – az első az első, a második a második futam rajtsorrendjéről döntött.

A 18 fokban és napsütésben kezdődő első időmérőn Maxim Rehm futotta az első komolyan vehető kört 1:17,559-cel, míg Martin 1:17,792-vel kezdett, amivel ideiglenesen a második helyet foglalta el Fairclough előtt. A Hitech versenyzője ezután viszont begyújtotta a rakétákat és 1:16,697-tel átvette a vezetést, és bár Rehm és Martin is javított, mindkettejüket többen megelőzték – a magyar versenyző egészen a 6. helyig csúszott hátra. 

Fairclough a folyatásban sem lassított és nemsokára már 1:16,591 volt a legjobbja, miközben mögé Rowan Campbell-Pilling kapaszkodott fel csupán 0,084 másodperces hátránnyal. Mögöttük Rehm, Bedrin, Kanato Le, Pulling, Bouzinelos, Robinson, Vinci, Fu, Rodrigo González és Martin volt a további sorrend, azaz a magyar versenyző eddigre már a 12. helyen állt csak. Ebből néhány másodperccel később 13. hely lett, de nem sokáig, mivel Martin 4 perccel az első időmérő vége előtt 1:17,102-re javított és feljött a 6. helyre. Eközben Fairclough is gyorsult és 1:16,451-et repesztett, amivel több mint 2 tizedre leszakította Campbell-Pillinget.

Martin a hajrára fordulva azonban veszített egy helyet, csapattársa, Abbi Pulling ugyanis közvetlenül elé sorolt be, a 18 esztendős versenyző ráadásul elsőként hajtott a bokszba a mezőnyből, így fennállt a veszélye, hogy még hátrébb kerül. Ez végül szerencsére nem történt meg és a 2-es rajtszámú Rodin-autó maradt a hetedik. Az pole-t az első futamra Fairclough szerezte meg, mellé Campbell-Pilling állhat majd fel a rajtrácsra, míg a második sort Rehm és Bedrin foglalhatja el.

Az első időmérő edzés végeredménye

Hely Versenyző Csapat Idő Hátrány
1. Fairclough Hitech 1:16,451 –
2. Campbell-Pilling Xcel Motorsport 1:16,675 +0,224
3. Rehm Rodin Motorsport 1:16,727 +0,276
4. Bedrin VRD Racing 1:16,772 +0,321
5. Le Hitech 1:16,917 +0,466
6. Pulling Rodin Motorsport 1:16,956 +0,505
7. Molnar Rodin Motorsport 1:17,102 +0,651
8. Bouzinelos Hillspeed 1:17,106 +0,655
9. P. Gonzalez VRD Racing 1:17,208 +0,757
10. Vinci Hillspeed 1:17,231 +0,780
11. R. Gonzalez VRD Racing 1:17,260 +0,809
12. Lee Elite Motorsport 1:17,326 +0,875
13. Fluxa Xcel Motorsport 1:17,344 +0,893
14. Robinson Elite Motorsport 1:17,434 +0,983
15. Nobels Hillspeed 1:17,441 +0,990
16. Fu Hitech 1:17,469 +1,018
17. Wilson Arden Motorsport 1:17,551 +1,100
18. Jackes Elite Motorsport 1:17,566 +1,115
19. Baptista Xcel Motorsport 1:18,376 +1,925

 

A második időmérőn is Martin és Rehm szállította az első időket, amikor pedig elkezdtek jönni a komolyabb körök, nem meglepő módon Fairclough ragadta magáhpz a kezdeményezést 1:16,660-nal, Campbell-Pilling azonban 1:16,495-tel letaszította az első helyről. Fairclough mögött a három Rodin-autó sorjázott Pulling–Rehm–Martin sorrendben, majd Nobels, Bedrin, Fu, Vinci és Fluxá zárt az első tízet.

Martin féltáv előtt nem sokkal aztán 1:16,831-gyel felugrott a harmadik helyre, Fairclough pedig 1:16,090-nel átvette a vezetést és több mint 4 tizedet adott Campbell-Pillingnek, aki azonban 1:16,284-gyel azért közelebb lopózott. A brit top 3-at eközben Pulling alakította ki, aki bő egy tizeddel megverte Martin idejét és feljött harmadiknak, majd Rehm és Bedrin is befurakodott a magyar versenyző elé, aki 4 perccel a vége előtt visszatért a bokszba, így a hajrában ismét nem volt a pályán, viszont ezzel most sem bukott pozíciókat, így végül a hatodik helyen zárt. Az élen megint Fairclough végzett, őt Campbell-Pilling és a felzárkózó Bedrin követte, majd jött Pulling és Rehm.

Martin ezzel a magyar idő szerint szombat délután 16 órakor rajtoló első futamot a 7., a holnap délelőtti második futamot pedig a 6. pozícióból kezdheti majd.

A második időmérő edzés végeredménye

Hely Versenyző Csapat Idő Hátrány
1. Fairclough Hitech 1:16,090 –
2. Campbell-Pilling Xcel Motorsport 1:16,284 +0,194
3. Bedrin VRD Racing 1:16,421 +0,331
4. Pulling Rodin Motorsport 1:16,442 +0,352
5. Rehm Rodin Motorsport 1:16,685 +0,595
6. Molnar Rodin Motorsport 1:16,831 +0,741
7. Vinci Hillspeed 1:16,876 +0,786
8. Fluxa Xcel Motorsport 1:16,958 +0,868
9. P. Gonzalez VRD Racing 1:16,996 +0,906
10. Fu Hitech 1:17,040 +0,950
11. Le Hitech 1:17,151 +1,061
12. Bouzinelos Hillspeed 1:17,174 +1,084
13. R. Gonzalez VRD Racing 1:17,232 +1,142
14. Nobels Hillspeed 1:17,252 +1,162
15. Wilson Arden Motorsport 1:17,284 +1,194
16. Lee Elite Motorsport 1:17,419 +1,329
17. Robinson Elite Motorsport 1:17,455 +1,365
18. Baptista Xcel Motorsport 1:17,783 +1,693
19. Jackes Elite Motorsport 1:17,996 +1,906
20. Kulkarni Akcel GP 1:19,553 +3,463