Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül a One Magyarország által támogatott Molnár Martin, aki az FIA F3-as autóból visszaül a brit F3-as (hivatalos nevén GB3) versenygépbe, hogy Barcelonában részt vegyen a sorozat szezonzáróján. A magyar versenyző az összetett dobogót célozza meg, miközben zsinórban harmadik csapatbajnoki címéhez segítheti a Rodin Motorsportot.

Barcelonát aligha kell bemutatni a legtöbb motorsport-rajongónak, hiszen a Forma–1-es Spanyol Nagydíjnak először 1991-ben otthont adó katalán aszfaltcsík az utóbbi 35 évben szerves részét képezte nemcsak az F1, hanem a teljes nemzetközi motorsport vérkeringésének is. A jövőre története során először IndyCar-futamot rendező aszfaltcsíkra a GB3 mezőnye ugyanakkor először látogat el, egyből egy szezonzáró futamra.

Ráadásul a valaha volt legnagyobb GB3-as mezőnnyel, 25 pilóta nevezett ugyanis az idényzáróra. Az utolsó fordulóra egy új és egy régi-új csapat is csatlakozott a mezőnyhöz, miközben hét, az idén még F4-es szinten versenyző pilóta is bemutatkozik, köztük a GB4-es bajnokkal.

Így aztán szép számmal vannak a mezőnyben olyanok, akik most először vezetnek majd a 4655 méter hosszú barcelonai pályán. Molnár Martin ezen a pályán még nem versenyzett, de vezetett már rajta, hiszen a múlt héten itt rendezték az FIA F3 utolsó szezon utáni tesztjét, amelyen a 18 esztendős versenyző a Prema Racing színeiben vett részt. Martin a szezonzáróra természetesen visszatér a Rodin Motorsport kötelékébe, hogy a múlt heti tapasztalatait kamatoztatva megpróbálja jó eredményekkel zárni ezt az évet.

A magyar pilóta 351 ponttal az összetett 4. helyén áll jelenleg, amivel ő a Rodin legjobbja, és akár még ennél is előrébb végezhet, hiszen a harmadik helyezett Lucas Fluxá csak 4, a második helyezett Deagen Fairclough pedig csak 5 ponttal van előtte, miközben az élen 445 ponttal álló Nikita Bedrin bajnoki címszerzése puszta formalitásnak ígérkezik (az első versenyen már 7. hely is elég lenne neki a többiek eredményétől függetlenül a cím bebiztosításához).

Martin számára a csapatok pontversenye is fontos, amelyben a Rodin Motorsport 758 egységgel áll az élen a 742 pontos VRD Racing előtt, és amennyiben bajnok lesz, zsinórban harmadszor hódítja el a címet.

„Többször teszteltem már ezen a pályán, korábban GB3-as, a múlt héten pedig FIA F3-as autóval. Előbbivel még nem igazán lopta be magát a szívembe, de utóbbival már igazán tetszett. Várom a hétvégét, jó lenne szép eredménnyel lezárni az évet. Biztos, hogy eleinte vissza kell majd fognom egy kicsit magam és át kell állnom fejben a GB3-as autóra, aminél azért jó 20 km/óra hiányozni fog a célegyenesben, és persze a vezetési stílus is teljesen más, mint az FIA F3-asban” – tekintett előre a hétvégére Martin.

„Ami az összetett pontversenyt illeti, természetesen szeretnék minél előrébb végezni, ugyanakkor egyelőre nem igazán tudom, hogy mire számítsak. Azt remélem, hogy csapatszinten meglesz a tempónk, és akkor bármi megtörténhet. A csapatversenyben az élen állunk, ezt nyilván szeretnénk megőrizni és zsinórban harmadik csapatbajnoki címéhez segíteni a Rodint. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű. Tempótól függetlenül egyébként izgalmas versenyeket várok, mert ezen a pályán azért lehet előzni, a célegyenesben a DRS-zóna elég hatékony.”

Csütörtökön tesztnapot rendeznek Barcelonában, majd pénteken következnek a szabadedzések, szombaton az időmérő és az első verseny, vasárnap pedig a maradék két futam. Élő eredménykövetés ITT lesz elérhető, a versenyeket magyar kommentárral pedig szokás szerint az RTL+ Premium felületein lehet élőben nézni.

A barcelonai GB3-as hétvége programja magyar idő szerint

Szombat

10:55–: 1. időmérő edzés
11:15–: 2. időmérő edzés
15:00–: 1. futam

Vasárnap

11:10–: 2. futam
14:50–: 3. futam