Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3 (hivatalos nevén GB3) 2026-os szezonja. A One Magyarország által támogatott, összetett pontverseny második helyén álló Molnár Martin bizakodva várja a Donington Parkban rendezett hétvégét.

Silverstone után egy másik legendás helyszínen folytatódik a brit F3 idénye. Doningtonban ugyan F1-es futamot csak egyszer rendeztek, még 1993-ban, az viszont igencsak emlékezetesre sikerült – Ayrton Senna a rajt után egyetlen kör alatt jött fel az ötödik helyről az elsőre, majd fölényes győzelmet aratott –, a pálya pedig azóta is a brit motorsport egyik központjának számít, amelyen az összes rangos szigetországi autós és motoros versenysorozat megfordul minden évben, míg a nemzetközi szériák közül a Superbike-világbajnokság számít a legrangosabb látogatónak. Martin a brit F4-ben több alkalommal is versenyzett már mind a rövidebb, mind a hosszabb nyomvonalon, a brit F3-ban pedig kétszer is tesztelt a 4020 méter hosszú Grand Prix-nyomvonalon, amelyen az előttünk álló hétvégén is versenyezni fog. „Eléggé hosszúra nyúlt a szünet, úgyhogy már vártam, hogy ismét versenyautóba üljek, hiszen egy hónapja nem volt részem ilyesmiben. Sokat edzettem, de egy kis pihenés is belefért az időmbe a két szeptemberi versenyhétvége előtt. Ami Donington Parkot illeti, ez a helyszín kedves a számomra, hiszen 2024-ben itt indult el az F4-es autóversenyzői pályafutásom, maga a vonalvezetés azonban sokáig nem tartozott a kedvenceim közé. Még most sem mondanám ezt a kedvenc pályámnak, de GB3-as autóval jóval élvezetesebb vezetni rajta, mint az F4-essel volt, így mostanra jobban megszerettem” – jellemezte a Rodin Motorsport magyar versenyzője a 12 kanyarból álló kört.

Molnár Martin
Fotó: MGR Images

„Eddig kétszer vezettem itt a jelenlegi csapatommal; egyszer tavaly, egyszer pedig az idén teszteltünk, utóbbi alkalommal pedig körrekorddal zártunk, úgyhogy ez mindenképpen jó előjel a hétvégére. Mivel Angliában vagyunk, az eső bármikor közbeszólhat, de én jobban örülnék a száraz időnek, hiszen eddig az összes hétvégén ott voltunk az élmezőnyben, úgyhogy a tempónk várhatóan szárazon is meglesz. Sok múlhat a hőmérsékleten. Amikor nincs nagy meleg és 20 fok körüli a levegő hőmérséklete, az általában nekünk kedvez, míg melegebb időben a VRD, ennél hűvösebb körülmények között pedig a Hitech szokott gyors lenni. Öt-nyolc celsius fokos eltérés már eléggé nagy különbségeket szokott eredményezni az autó mozgásában, amire reagálni kell a beállításokkal” – magyarázta a magyar versenyző, akinek nagyon finom vezetési stílusához illik a doningtoni kör.

A nemrég 18. születésnapját ünneplő Martin már hat dobogós helyezésnél tart az idén, az előző versenyhétvégén pedig feljött az összetett második helyére, ahol jelenleg 260 ponttal áll. A csata természetesen nem dőlt el, hiszen Lucas Fluxá 249, Maxim Rehm pedig 237 ponttal követi a magyar versenyzőt a harmadik és negyedik helyen, miközben az éllovas Nikita Bedrin 363 ponttal vezeti az összetettet. Martin célja továbbra is az, hogy a dobogós helyezésekért csatázzon, és reméli, hogy akár az idei első futamgyőzelem is összejön.

A csütörtöki és pénteki edzésnapot követően a két időmérőt és a versenyeket szokás szerint szombaton és vasárnap rendezik, utóbbiakat az RTL+ Premium felületén élőben lehet követni. Live timing és részletes eredmények ITT lesznek elérhetők.

A brit F3 doningtoni hétvégéjének menetrendje magyar idő szerint:

Szombat
11:45–: 1. időmérő edzés
12:05–: 2. időmérő edzés
16:10–: 1. futam

Vasárnap
11:10–: 2. futam
17:20–: 3. futam