A hatodik helyről rajtolva a negyedik pozícióban ért célba Molnár Martin a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) Brands Hatch-i hétvégéjének második futamán. A magyar versenyző remek tempót autózott, miközben két szenzációs előzést is végrehajtott.
A szombati első futam alapján nem sok akcióra lehetett számítani a helyi idő szerint vasárnap délelőtt rendezett második versenyen, de végül így is akciódús futamot hozott össze a mezőny, amiből Molnár Martin is jócskán kivette a részét. A Rodin Motorsport magyar versenyzője jól kapta el a rajtot a hatodik rajtkockából és sikerült megelőznie az ötödik helyről induló Maxim Rehmet, majd a két csapattárs hatalmasat csatázott, a német azonban végül a pálya leggyorsabb kanyarjában, a Hawthorn Bendben körbeautózta a magyar versenyzőt, akit ezt kihasználva Dante Vinci is megelőzött. Ezzel Martin visszacsúszott a 7. helyre, miközben Deagen Fairclough az élen megtartotta az első helyet – a szombati verseny győztesét Campbell-Pilling, Bedrin, Pulling és Rehm követte.
Mivel hátrébb Aurelia Nobels a falhoz csapta az autóját, már fél kör után pályára küldték a biztonsági autót, így az első futammal ellentétben a második nem tudott végigmenni megszakítás nélkül. Az újraindításra szűk 16 perccel a leintés előtt került sor, Martin pedig tapadt Vincire, hogy ezúttal ő mutasson be egy körbeautózós előzést a Hawthorn Bendben, visszaszerezve ezzel a 6. helyet. A magyar versenyző ezután tapadt Rehmre, aki Abbi Pullingot szorongatta. De nem sokáig, 10 perccel a vége előtt Pulling alatt ugyanis lelassult az autó, majd a GB3 történetének első női futamgyőztese a bokszba hajtott és feladta a küzdelmet.
Martin pedig kihasználva, hogy Rehm elől eltűnt a közös csapattárs és a német pilóta nem nyithatja az állítható hátsó szárnyat, a pálya leggyorsabb szakaszán, az első adandó alkalommal megelőzte riválisát. Sajnos a manőverről a rendező úgy, ahogy van, lemaradt, de ezen a szakaszon bármilyen előzés ritkaságszámba megy, így a magyar versenyzőnek is nagyon rámenősnek kellett lennie, hohgy pozíciót nyerjen.
Noha mire átvette a 4. helyet, a 3. helyen haladó Nikita Bedrin már messze járt Martintól, utóbbi körről körre hozott a bajnokság éllovasán, és végül csupán 0,9 másodperccel ért célba mögötte, azaz megmutatta, hogy a tempója simán elegendő lett volna egy dobogós helyezésre is.
A futamot az ismét lehengerlő tempóval előrukkoló Deagen Fairclough nyerte 7,4 másodperccel Rowan Campbell-Pilling előtt, míg a dobogó legalsó fokára Bedrin állhatott fel.
Az összetettben Martin továbbra is őrzi a második helyet, de már nem Lucas Fluxá, hanem Fairclough mögötte a harmadik – az elmúlt három hétvégén (a mostanit is beleszámolva) 6 futamot nyerő Hitech-pilóta hátránya 11 pont a magya versenyzővel szemben.
A hétvége utolsó futamát magyar idő szerint 16:45-től rendezik.
A második futam végeredménye:
| Hely | Versenyző | Csapat | Idő / hátrány |
|---|---|---|---|
| 1. | Deagen Fairclough | Hitech | 25:44,984 |
| 2. | Rowan Campbell-Pilling | Xcel Motorsport | +7,432 |
| 3. | Nikita Bedrin | VRD Racing | +14,707 |
| 4. | Martin Molnar | Rodin Motorsport | +15,609 |
| 5. | Maxim Rehm | Rodin Motorsport | +18,712 |
| 6. | Dante Vinci | Hillspeed | +19,143 |
| 7. | Lucas Fluxá | Xcel Motorsport | +22,151 |
| 8. | Patricio Gonzalez | VRD Racing | +38,903 |
| 9. | Kanato Le | Hitech | +39,677 |
| 10. | Kyuho Lee | Elite Motorsport | +39,953 |
| 11. | Yuhao Fu | Hitech | +40,344 |
| 12. | Peter Bouzinelos | Hillspeed | +40,858 |
| 13. | Flynn Jackes | Elite Motorsport | +41,306 |
| 14. | Rodrigo Gonzalez | VRD Racing | +41,731 |
| 15. | Leon Wilson | Arden Motorsport | +42,086 |
| 16. | Ricardo Baptista | Xcel Motorsport | +42,600 |
| 17. | Edu Robinson | Elite Motorsport | +42,760 |
| 18. | Aditya Kulkarni | AKCEL GP | +55,212 |
| – | Abbi Pulling | Rodin Motorsport | kiesett |
| – | Aurelia Nobels | Hillspeed | kiesett |
