KezdőlapFormula SportUtólag nyert csonka szezont Jamie Chadwick

Utólag nyert csonka szezont Jamie Chadwick

-

A W Series pénzügyi problémák miatt hamarabb fejezi be a szezont, így az eddig domináló Jamie Chadwick otthonról ünnepelhet bajnoki címet.

Eléggé komoly vállalással indult neki a női formaautós sorozat az idénynek, Ázsia mellett Amerikába is el terveztek látogatni. Előbbi Szingapúr révén összejött, de az utolsó három versenyre pénzügyi nehézségekkel szembesültek, így lefújták a versenyeket.

A W Series szerint egy szponzortól nem kapták meg az ígért – és szerződés szerint is nekik járó – összeget, emiatt nem tudják folytatni. A hivatalos közlemény azt írja, a „hosszabbtávú források érdekében” tettek így, hogy „biztosítsák a sorozat jövőjét és pénzügyi stabilitását”.

Ezzel az eddigi hét futamból ötöt megnyerő Jamie Chadwick lett – már harmadjára – bajnok.

Catherine Bond Muir, a W Series vezérigazgatója magabiztos volt azzal kapcsolatban, hogy a bajnokság visszatér jövőre. Kiemelte, hogy elsősorban a rövid időtartam miatt nem tudták pótolni a kiesett bevételt.