Immár az 59. Mecsek Rallyt rendezik meg a hét végén, amelyen minden kategóriában nagy küzdelem várható a dobogós helyekért.
Magyarország egyik legrégebbi, még ma is létező raliversenyével folytatódik az országos bajnokság, pénteken és szombaton rendezik meg az immár 59. Mecsek Rallyt. Az ORB/ORC és a Historic (na meg a Mitropa Kupa) mezőnyére már pénteken két éles gyorsasági szakasz vár, a Pécsvárad–Hosszúhetény szakaszt kell kétszer teljesíteni. Az ORB2-es párosoknak pénteken csak a rajtceremónián lesz jelenésük. Szombaton már mindenki versenyez, három pályát kell háromszor teljesíteni, ezek sorrendben a Szenkút–Orfű, az Alsómocsolád–Mecsekpölöske és az Árpádtető–Camping gyorsaságik lesznek.
Az ORB-ben nem indul a futam legnagyobb esélyese, a Moldava Rallyt fölényesen megnyerő Vincze Ferenc, ugyanis betegség miatt az utolsó pillanatban kénytelen volt visszalépni a versenyzéstől. Bútor Róbert viszont ott lesz, és Veszprémhez hasonlóan ezúttal is Škodával, a Citroën C3 WRC motorja ugyanis nem készült el időben. Ezúttal nemcsak az autója, hanem a navigátora is új lesz, Tagai Róbert elfoglaltsága miatt ugyanis Molnár Fanni ül be mellé. Bútor Róbert jó előre megígérte, hogy nem a másodpercekért autózik, hanem a látványra megy, és szokásához híven minden bizonnyal ismét leadja a menetlevelét az utolsó szakasz után.
A győzelemért nagy és nyílt csata várható, Bodolai László, Tóth Tibor, a hazai futamán először induló László Martin, Trencsényi József, Osváth Péter vagy éppen az újra Hyunadijal induló Kovács Antal is beleszólhat a dobogóért vívott küzdelembe. A Peugeot Kupában hatan állnak rajthoz, az első két futam alapján itt sem lesz kicsi a tülekedés. Az ORC-ben a címvédő Rongits Attila kapott néhány márkatársat, például Matics Mihályt, aki a tavalyi ladázás után visszaült a Mitsubishi Lancer Evo IX R4-be. Örömteli, hogy elkészült Bodogán Ferenc VFTS-e, amely a tavalyi győri versenybalesetben – vétlen félként – alaposan összecsukódott. Nos, a ladás szekció most brutálisan erős lesz, a mezőnyben ráadásul két BMW és több érdekes autó is indul. Láthatunk többek között majd Audi Coupé S2-est, két Škoda Fabia R2-est, Škoda Feliciát, Suzuki Swift MK4-est, és a Molnár család másik tagja, Molnár Zoltán által vezetett Citroën C2-est sem szabad elfelejteni.
A Veszprém Rallyt testületileg kihagyó Historicban hatalmas mezőny gyűlt össze, ráadásul rendkívül erős is egyben. Ifj. Érdi Tibor megjáratja a Múmiát, Varga „Cigány” Zoltán is indul a BMW-vel, Rónay László Toyota Celica GT-4-t terelget és nem hiányozhat Wirtmann Ferenc a Ford Escorttal sem. A ladás szekció itt is borzasztóan erős, ifj. Kanyik Antalla, Zsírpapával, Csukovics Istvánnal és a többiekkel. Érdekesség, hogy egymás ellen megy majd az ifjabb és az idősebb Kanyik Antal, az utóbbi természetesen a legendás Polonezzel. A Veszprémtől ugyancsak távolmaradó ORB2-ben a Moldava Rally adhat némi támpontot, ahol Békési Richárd nagyon gyors volt a Peugeot 208 R2-vel, de most például Ruszó Krisztiánt nem fogja feltartani a Historic mezőny leglassabbja, mint a szlovákiai futamon, meg felesleges büntetést sem kap.
Az ORB/ORC és a Historic mezőnyre két nap alatt 11 gyorsaságin 122.86 km versenytáv vár a másfeles szorzójú Mecsek Rallyn, míg az ORB2-esek egy nap alatt kilenc szakaszt és 82.45 km-t tesznek meg. A versenyről minden nevezési lista, időterv és eredmény ITT érhető el.
