Az ERC-be húsz év után visszatérő Kris Meeke vezet a Ceredigion Rallyn, Teemu Suninennek a második hely is bajnoki címet érhet.
Csodálatos tájak, elképesztően szűk utak és rengeteg bárány jellemezte a Ceredigion Rally második napját, amelyen a veterán Kris Meeke a futamgyőzelem, a nála tizenöt évvel fiatalabb Teemu Suninen pedig az Európa-bajnoki cím felé száguld.
Habár Suninen napja kifejezetten rosszul kezdődött, hiszen rögtön a szombati első, összességében ötödik szakaszon megforgott, és az elsőről a harmadik helyre esett vissza, a következő gyorsaságin a legjobb időt autózta, és visszajött Meeke mögé a második pozícióba. Apró szépséghiba, hogy a következő szakasz rögtön a hetedik volt, a hatodikat ugyanis kommunikációs probléma miatt törölni kellett.
Az ERC-be húsz év után visszatérő Meeke a következő három szakaszt egyaránt behúzta, és jókora előnyt épített ki magának, Suninen azonban leginkáb nem rá, hanem arra figyelt, hogy simán maga mögött tartsa a riválisait. Miko Marczyk ugyan közvetlenül Suninen mögött, a harmadik helyen áll, de ha a végén mögötte marad, akkor neki véget is érnek a címvédésről szőtt álmai.
Suninennek leginkább Andrea Mabellinit kell szemmel tartania, aki azonban nemhogy nem tudott előrelépni az ötödik helyről, hanem a hetedik pozícióba esett vissza, miután előbb Max McRaee, majd Osian Pryce is megelőzte, ráadásul Meirion Evans is vészesen közelített rá. Emlékeztetőül: ha Suninen tizenegy ponttal többet szerez, mint Mabellini, akkor egy futammal a szezon vége előtt megnyeri az ERC-t, márpedig jelen állás szerint ez a helyzet.
A nap dupla szuperspeciállal zárult, az első körben Marczyk, a másodikban Meeke volt a leggyorsabb, de az állás nem változott számottevően. Mabellini némi lélegzethez jutott, mert a két rövid kör alatt 4.7 másodpercet adott az őt követő Evansnek. A részletes eredmények ITT olvashatóak, a verseny vasárnap magyar idő szerint 9.15-kor folytatódik, a mezőnyre még négy gyorsasági szakasz vár.
A Ceredigion Rally állása a 12. gyorsasági szakasz után
1. Kris Meeke, Noel O’Sullivan (brit, ír), Toyota GR Yaris Rally2, 56:10.0
2. Teemu Suninen, Antti Haapala (finnek), Škoda Fabia RS Rally2, +20.5
3. Mikolaj Marczyk, Szymon Gospodarzcyk (lengyelek), Škoda Fabia RS Rally2, +41.5
4. Jakub Matulka, Damian Syty (lengyelek), Škoda Fabia RS Rally2, +1:09.2
5. Max McRae, Cameron Fair (britek), Škoda Fabia RS Rally2, +1:17.2
6. Osian Pryce, James Morgan (britek), Toyota GR Yaris Rally2, +1:21.6
7. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok), Lancia Ypsilon Rally2, +1:29.0
8. Meirion Evans, Dale Furniss (britek), Toyota GR Yaris Rally2, +1:39.5
9. Erik Cais, Igor Bacigál (cseh, szlovák), Hyundai i20 N Rally2, +1:52.3
10. Simone Tempestini, Francesca Maior (románok), Škoda Fabia RS Rally2, +2:39.1
A verseny időterve (magyar idő szerint)
Péntek
20:05: GY1, Aberystwtyth 1, 1.23 km. Mabellini, Meeke 1:09.2 / 1. Mabellini, Meeke, 3. Matulka
20:35: GY2, Aberystwtyth 2, 1.23 km. Meek, 1:07.9 / 1. Meeke, 2. Mabellini, 3. Marczyk
21:50: GY3, Elerech, 6.28 km. Suninen, 3:30.8 / 1. Suninen, 2. Meeke, 3. Marczyk
22:30: GY4, Blaenmelindwr, 9.28 km. Suninen, 5:19.3 / 1. Suninen, 2. Meeke, 3. Marczyk
Szombat
9:55: GY5, Aberffrwd 1, 12.02 km. Mekke, 6:19.8 / 1. Meeke, 2. Marczyk, 3. Suninen
10:50: GY6, Soar Y Mynydd 1, 20.8 km. Törölve / 1. Meeke, 2. Marczyk, 3. Suninen
12:45: GY7, Cwm Elan 1, 20.71 km. Suninen, 9:51.6 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
15:20: GY8, Aberffrwd 2, 12.02 km. Meeke, 6:12.9 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
16:15: GY9, Soar Y Mynydd 2, 20.8 km. Meeke, 10:28.5 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
18:10: GY10, Cwm Elan 2, 20.71 km. Meeke, 9:46.8 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
19:25: GY11, Aberystwtyth 3, 1.23 km. Marczyk, 1:07.9 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
19:40: GY12, Aberystwtyth 4, 1.23 km. Meeke, 1:06.5 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
Vasárnap
9:15: GY13, Gorsgoch 1, 20.64 km
10:05: GY14, Ty Glyn 1, 11.26km
13:00: GY15, Gorsgoch 2, 20.64 km
15:05: GY16, Ty Glyn 2, 11.26 km (Power Stage)
