Két párost is ugyanazért a hibáért büntettek meg az Akropolisz Rally után, a világbajnoki éllovas járt a legjobban a változásokkal.

Büntetések miatt változott az Akropolisz Rally végeredménye, miután utólag két párost is ugyanazért a hibáért marasztaltak el. Josh McErlean és Adrien Fourmaux is úgy indult el újra megállást követően a gyorsasági szakaszon, hogy a navigátoruk biztonsági öve még nem volt bekötve. A biztonsági vétségért mindketten egyperces időbüntetést kaptak.

A remeklő McErlean ezzel elveszítette a negyedik helyet, és a hatodik pozícióba esett vissza, ami még mindig pályafutása legjobb eredménye a WRC-ben. Fourmaux egy helyet bukott, a hatodik helyett hetedikként zárta az Akropolisz Rallyt. Sami Pajari így az ötödikről a negyedik helyre lépett elő, a végig küszködő Elfyn Evans pedig két helyet javított, hetedik helyett ötödikként zárt.

Természetesen így a világbajnoki pontverseny állása is megváltozott, az éllovas Evans további négy pontot kapott, az előnye így hét pontról tizenegy pontra nőtt Takamoto Katsuta előtt. Pajari két ponthoz jutott, így 116 ponttal áll változatlanul a negyedik helyen, a hátránya kilenc pont a harmadik Sébastien Ogier mögött, és tizenhárom ponttal áll jobban az ötödik Oliver Solbergnél.

A verseny részletes eredményei ITT olvashatóak, a világbajnokság július 17–19-én az Észt Rallyval folytatódik.

Az Akropolisz Rally végeredménye
1. Sébastien Ogier, Vincent Landais (franciák), Toyota GR Yaris Rally1, 3:36:40.7
2. Thierry Neuville, Martij Wydaeghe (belgák), Hyundai i20 N Rally1, +58.3
3. Takamoto Katsuta, Aaron Johnston (japán, ír), Toyota GR Yaris Rally1, +3:04.8
4. Sami Pajari, Marko Salminen (finnek), Toyota GR Yaris Rally1, +5:02.2
5. Elfyn Evans, Scott Martin (britek), Toyota GR Yaris Rally1, +5:54.9
6. Josh McErlean, Eoin Tracey (írek), Ford Puma Rally1, +5:55.5
7. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (franciák), Hyundai i20 N Rally1, +6:08.7
8. Martins Sesks, Renars Francis (lettek), Ford Puma Rally1, +8:05.8
9. Robert Virves, Jakko Viilo (észtek), Škoda Fabia RS Rally2, +8:50.1
10. Andreas Mikkelsen, Jorn Listerud (norvégok), Škoda Fabia RS Rally2, +10:52.5