Teemu Suninen a Ceredigion Rally utolsó szakaszán döntött, a Power Stage megnyerésével az övé lett az Európa-bajnoki cím.

Úgy kezdődött a Ceredigion Rally utolsó napja, hogy ha nem változik az állás, akkor a második helyen álló Teemu Suninen egy futammal a szezon vége előtt Európa-bajnok lehet, a legnagyobb rivális Andrea Mabellini ugyanis csak a hetedik helyen szerénykedett. Kettejüket 25 pont választotta el, a finn versenyzőnek pedig 11 ponttal kellett többet szereznie az olasz pilótánál.

Suninennek ugyan vasárnap is volt egy megforgása, ami után a hűtőfolyadék is szivárgott az autójából, de simán tartotta a második helyét az ERC-be két évtized után visszatérő, hibátlan versenyt futó Kris Meeke mögött. Mabellini elől viszont kezdtek fogyni a versenyzők, a negyedik helyen álló Jakub Matulka beesett, az átmenetileg a negyedik helyre feljövő Osian Pryce pedig váltóhiba miatt volt kénytelen kiállni. Így aztán Mabellini annak ellenére is a hatodik helyen haladt, hogy közben Meirion Evans megelőzte.

Így jutottunk el a Power Stage-ig, a verseny utolsó szakaszának pedig úgy vágtunk neki, hogy a végső helyezésért kapott pontok alapján Suninen tovább 9 ponttal növelné az előnyét Mabellini előtt, ami viszont még kevés lett volna az üdvösséghez. A finn pilóta előtt két lehetőség állt: nem foglalkozik a Power Stage-en szerezhető pontokkal, kockázatmentesen végiggurul a szakaszon, és az utolsó futamon megszerzi a szükséges két pontot, vagy odateszi magát és most rögtön lezárja a párharcot.

Suninen a második lehetőséget választotta. Olyannyira odatette magát a Power Stage-en, hogy egyenesen a legjobb időt autózta, még a szakaszt a második helyen záró Meeke-nek is adott másfél másodpercet. Suninen ezzel plusz öt pontot szerzett, és mivel Mabellini csak a hetedik lett a szakaszon, és így pont nélkül zárta a Power Stage-et, a finn versenyző egy futammal a szezon vége előtt megnyerte az Európa-bajnoki címet. Suninen a szükséges 11 pont helyett 14 ponttal szerzett többet Mabellininél, így már behozhatatlan az előnye.

FIA European Rally Championship@FIAERC

Your 2026 European Champion 🏆#FIAERC | #RaliCeredigion 🏴󠁧󠁢󠁷󠁬󠁳󠁿

 

„Ez elképesztő! Szerdán el sem tudtam képzelni, hogy ilyen gyorsak tudunk lenni, ugyanis eléggé beteg voltam. Végül azonban jól teljesítettünk és sokat tanultunk. Rendkívül trükkösek voltak a körülmények, meg kellett ismernem, milyen itt a tapadás. Összességében jól szezonunk volt és aszfalton is jól teljesítettünk” – mondta az újdonsült Európa-bajnok.

Suninen ezzel ellopta a show-t Meeke elől, aki fantaszikus győzelemmel tért vissza az ERC-be, és megmutatta, hogy hiába 47 éves, még mindig nagyon gyors. Alighanem sokan örülnének neki, ha jövőre helye lenne az újraformálódó WRC-ben vagy legalább az ERC-ben. A részletes eredmények ITT olvashatóak, a szezon utolsó futamát október 23–25-én rendezik meg Portugáliában – a legnagyobb kérdés azonban már most eldőlt.

A Ceredigion Rally nem hivatalos végeredménye
1. Kris Meeke, Noel O’Sullivan (brit, ír), Toyota GR Yaris Rally2, 1:29:45.3
2. Teemu Suninen, Antti Haapala (finnek), Škoda Fabia RS Rally2, +38.6
3. Mikolaj Marczyk, Szymon Gospodarzcyk (lengyelek), Škoda Fabia RS Rally2, +1:03.4
4. Max McRae, Cameron Fair (britek), Škoda Fabia RS Rally2, +1:43.8
5. Meirion Evans, Dale Furniss (britek), Toyota GR Yaris Rally2, +1:51.2
6. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok), Lancia Ypsilon Rally2, +2:20.1
7. Erik Cais, Igor Bacigál (cseh, szlovák), Hyundai i20 N Rally2, +2:44.8
8. Simone Tempestini, Francesca Maior (románok), Škoda Fabia RS Rally2, +3:36.2
9. Ville Vatanen, Joonas Ojala (finnek), Ford Fiesta Rally3, +7:19.7
10. Casey Jay Coleman, Killan McArdle (írek), Ford Fiesta Rally 3, +7:21.3

A verseny időterve (magyar idő szerint)
Péntek
20:05: GY1, Aberystwtyth 1, 1.23 km. Mabellini, Meeke 1:09.2 / 1. Mabellini, Meeke, 3. Matulka
20:35: GY2, Aberystwtyth 2, 1.23 km. Meek, 1:07.9 / 1. Meeke, 2. Mabellini, 3. Marczyk
21:50: GY3, Elerech, 6.28 km. Suninen, 3:30.8 / 1. Suninen, 2. Meeke, 3. Marczyk
22:30: GY4, Blaenmelindwr, 9.28 km. Suninen, 5:19.3 / 1. Suninen, 2. Meeke, 3. Marczyk
Szombat
9:55: GY5, Aberffrwd 1, 12.02 km. Mekke, 6:19.8 / 1. Meeke, 2. Marczyk, 3. Suninen
10:50: GY6, Soar Y Mynydd 1, 20.8 km. Törölve / 1. Meeke, 2. Marczyk, 3. Suninen
12:45: GY7, Cwm Elan 1, 20.71 km. Suninen, 9:51.6 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
15:20: GY8, Aberffrwd 2, 12.02 km. Meeke, 6:12.9 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
16:15: GY9, Soar Y Mynydd 2, 20.8 km. Meeke, 10:28.5 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
18:10: GY10, Cwm Elan 2, 20.71 km. Meeke, 9:46.8 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
19:25: GY11, Aberystwtyth 3, 1.23 km. Marczyk, 1:07.9 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
19:40: GY12, Aberystwtyth 4, 1.23 km. Meeke, 1:06.5 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
Vasárnap
9:15: GY13, Gorsgoch 1, 20.64 km. Suninen, 10:56.1 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
10:05: GY14, Ty Glyn 1, 11.26 km. Meeke, 6:07.4 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
13:00: GY15, Gorsgoch 2, 20.64 km. Meeke, 10:37.1 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marczyk
15:05: GY16, Ty Glyn 2, 11.26 km (PS). Suninen, 5:53.2 / 1. Meeke, 2. Suninen, 3. Marzcyk