Csehországban folytatódik az Európa-bajnokság, a Barum Rallyn a Német Gábor, Németh Gergely kettős ismét az ERC-értékelésben indul.
Utoléri-e valaki Teemu Suninent? Ez a legnagyobb kérdés a Barum Rally előtt, a finn versenyző ugyanis négy ERC-futam után 23 ponttal vezet a második Andrea Mabellini és 33 ponttal a harmadik helyen álló címvédő, Miko Marczyk előtt. A hátralévő versenyek közben vészesen fogynak, a Barum után már csak két futam marad a szezonból, úgyhogy ha valaki be akarja fogni az éllovast, annak Csehországban el kell kezdenie a felzárkózást.
A riválisok elsősorban abban bízhatnak, hogy Suninen korábban még sosem indult ezen a versenyen, így a helyismeret a javukra szól, de a 32 éves finn versenyző azért nem szokott megilletődni az ismeretlen pályáktól, jelentsenek azok bármekkora kihívást. Ráadásul Suninen jó formában érkezik meg a 205.79 össztávú, tradicionális versenyre, hiszen legutóbb Lengyelországban győzni tudott.
Az ERC-mezőnyben lesz magyar induló is, az abszolút magyar bajnok Német Gábor, Németh Gergely kettős eddig a szezon valamennyi futamán rajthoz állt, és értelmszerűen a hozzánk legközelebb eső Barum Rally sem jelent ezalól kivételt. Németék Lengyelországban már nagyon közel álltak a pontszerzéshez, de egy technikai hiba keresztülhúzta a számításaikat. Remélhetőleg Csehországban már semmi sem áll az útjukba.
Az ERC-értékelésen kívül több magyar is elindul a futamon, László Zoltán és Csáki Krisztián Citroën C3 Rally2-vel versenyez, Gyuriczky Zsolt és Fridrik Gergő Citroën C2 S1600-zal szerepel, Bartha Nándor és Farkas Martin pedig Honda Civic Type-R R3-assal megy. A Barum Rally nevezési listáján 103 páros található, az ERC-értékelésben 53 kettős áll rajthoz, úgyhogy népes mezőny indul az ERC-programban 1984 óta szereplő versenyen.
A verseny pénteken délelőtt a kvalfikációval kezdődik, majd aznap este egy szuperspeciálnak keresztelt, de 9.57 km-es hosszával teljes értékű szakaszt is rendeznek a sötétben. Szombaton és vasárnap hat-hat szakasz vár a mezőnyre, a legdurvábbnak a szombat ígérkezik, amikor a 25.59 km hosszú Troják gyorsasági szakasz is szerepel a programban, természetesen kétszer is. Kelet-Morvaország aszfaltos útjain harmincfokos hőség és napsütés vár a résztvevőkre, a lehűlés és a csapadék csak hétfőre várható Zlín környékén.
A Barum Rally időterve
Péntek
10:46: Kvalifikáció (Zlutava), 6.35 km
20:30: GY1, Zlín szuperspeciál, 9.57 km
Szombat
8:48: GY2, Pohorelice 1, 12.51 km
9:50: GY3, Troják 1, 25.59 km
11:54: GY4, Bunc 1, 18.04 km
14:53: GY5, Pohorelice 2, 12.51 km
15:55: GY6, Troják 2, 25.59 km
17:58: GY7, Bunc 2, 18.04 km
Vasárnap
7:58: GY8, Pindula 1, 18.01 km
9:06: GY9, Semetín 1, 11.34 km
10:05: GY10, Katerinice 1, 12.62 km
13:24: GY11, Pindula 2, 18.01 km
14:32: GY12, Semetín 2, 11.34 km
16:05: GY13, Katerinice 2, 12.62 km (Power Stage)
