Andrea Crugnola kiesett, Roberto Dapra kényelmesen vezet a Róma Rallyn, Német Gábor a tizenötödik helyre zárkózott fel.
Az árokban ért véget az első helyért vívott csata a Róma Rallyn, a hatodik gyorsasági szakaszon az addigi éllovas Andrea Crugnola ugyanis elfékezte magát egy jobbkanyarban. Sem a versenyzőknek, sem az autónak nem lett baja, azonban a Lancia fennakadt az út szélén, a futam korábbi kétszeres győztese így lemondhatott a harmadik sikeréről. Pedig Crugnola és Roberto Dapra nem akármilyen küzdelmet vívott egymással, a differencia éppen 1.7 másodperc volt köztük, amikor az első helyen álló pilóta kiesett.
A honfitársa kiesését őszintén sajnáló Dapra a szombati nap végén 20.2 másodperccel vezet Teemu Suninen előtt, de a vasárnapi négy szakaszon önerőből ez a különbség nem tűnik ledogolozhatónak. A harmadik helyen Bostjan Avbelj mindössze 8.1 másodperccel követi Suninent, ráadásul a dobogósok mögött is sűrű a mezőny, a negyedik Giandomenico Basso, az ötödik Yoann Bonato és a hatodik Arthur Pelamourgues is látótávolságon belül van.
A mezőnyt műszaki hibák, esések és defektek miatti kerékcserék is bőséggel sújtották, többek között kiállt Nikolay Gryazin is, akinek tönkrement a váltója. A defektet nem úszta meg a Német Gábor, Németh Gergely kettős sem, a harmadik gyorsasági szakaszon kaptak egyet, de legalább le tudtak vele jönni a gyorson, és csak az etapon kellett kereket cserélniük. Jókora időveszteséggel a 23. helyen álltak ekkor, ám a folytatásban fokozatosan jöttek előre, és a 15. helyen zárták a napot. Többekkel is nagy csatában vannak, a közvetlen közelükben Robert Blach 1.9 másodperccel van előttük, Simone Tempestini pedig 0.4. másodperccel mögöttük.
A Róma Rally vasárnap 9.05-kor folytatódik, a részletes eredmények ITT olvashatóak.
A Róma Rally állása a 7. gyorsasági szakasz után
1. Roberto Dapra, Luca Guglielmetti (olaszok), Škoda Fabia RS Rally2, 1:14:45.7
2. Teemu Suninen, Antti Haapala (finnek), Škoda Fabia RS Rally2, +20.2
3. Bostjan Avbelj, Elia De Guio (olaszok), Škoda Fabia RS Rally2, +28.3
4. Giandomenico Basso, Lorenzo Granai (olaszok), Škoda Fabia RS Rally2, +34.2
5. Yoann Bonato, Benjamin Boulloud (franciák), Lancia Ypsilon Rally2, +41.4
6. Arthur Pelamourgues, Bastien Pouget (franciák), Hyundai i20 N Rally2, +44.1
7. Pablo Sarrazin, Yannick Roche (franciák), Citroën C3 Rally2, +1:02.3
8. Yohan Rossel, Arnaud Dunand (franciák), Lancia Ypsilon Rally2, +1:04.0
9. Andrea Mabellini, Virginia Lenzi (olaszok), Lancia Ypsilon Rally2, +1:06.4
10. Mille Johansson, Johan Grönvall (svédek), Škoda Fabia RS Rally2, +1:09.5
…15. Német Gábor, Németh Gergely, Škoda Fabia RS Rally2, +2:50.9
A Róma Rally időterve
Péntek
20:05: GY1, Colosseo ACI Roma (1.30 km). Nucita, 59.3 / 1. Nucita, 2. Rossel, 3. Marczyk
Szombat
8:05: GY2, Vallecupola 1 (22.50 km). Suninen, 12:58.3 / 1. Crugnola, 2. Avbelj, 3. Dapra
9:28: GY3, Piana di Rascino 1 (27.85 km). Crugnola, 17:00.2 / 1. Crugnola, 2. Dapra, 3. Suninen
11:05: GY4, Colle di Tora–Poggio Moiano 1 (11.58 km). Dapra, 6:47.2 / 1. Crugnola, 2. Dapra, 3. Suninen
15:45: GY5, Vallecupola 2 (22.50 km). Dapra, 12:57.5 / 1. Crugnola, 2. Dapra, 3. Suninen
17:08: GY6, Piana di Rascino 2 (27.85 km). Dapra, 17:02.2 / 1. Dapra, 2. Suninen, 3. Avbelj
18:45: GY7, Colle di Tora–Poggio Moiano 2 (11.58 km). Avbelj, 6:47.9 / 1. Dapra, 2. Suninen, 3. Avbelj
Vasárnap
9:05: GY8, Monastero–Monte Livata 1 (22.21 km)
10:05: GY9, Canterano–Gerano 1 (13.72 km)
14:15: GY10, Monastero–Monte Livata 2 (22.21 km)
16:05: GY11, Canterano–Gerano 2 (13.72 km, Power Stage)
