Német Gábor és Németh Gergely rajthoz áll a Róma Rallyn, amely Eb-rekordot döntött a benevezett Rally2-es autók számában.

Soha ennyi Rally2-es autót nem neveztek Európa-bajnoki futamra, mint az idei Róma Rallyra, az idei harmadik ERC-futamon 39 páros áll rajthoz a kategóriában. A korábbi csúcsot a tavalyi Róma Rally és a 2023-as Fafe Rally tartotta megosztva, egyaránt 38 Rally2-es résztvevővel. Összesen 85 páros szerepel az ERC-értékelésben, az olaszországi nevezőkkel együtt pedig 126-an indulnak.

Ebben a brutális mezőnyben kell helytállnia a Német Gábor, Németh Gergely kettősnek, amely a Sierra Morena Rally és a Skandináv Rally után Rómában is rajthoz áll. Az abszolút magyar bajnok páros ezúttal is Škoda Fabia RS Rally2-essel indul, és a 35-ös rajtszámot viseli majd. Az aszfaltos verseny minden bizonnyal jobban fekszik majd nekik, mint a teljesen ismeretlen svédországi murva.

„Indulunk a Róma Rallyn! A skandináv kirándulásunk nem a terveink szerint ért véget, de felálltunk, leporoltuk magunkat, és megyünk tovább az Európa-bajnokságon: következik Olaszország! A felkészülés gőzerővel zajlik, és minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy elérjük a céljainkat Rómában. A verseny kicsit megújul, más pályákra viszik a megszokottakhoz képest, a mezőny viszont ismét szenzációsnak ígérkezik: rengeteg Rally2-es autó indul, úgyhogy óriási küzdelem várható” – írta a Német Gábor, Németh Gergely páros a közösségi oldalán.

A mezőnyben többek között ott lesz az Európa-bajnoki címvédő Miko Marczyk, a jelenlegi éllovas Teemu Suninen, a futam kétszeres győztese, Giandomenico Basso és Andrea Crugnola, a hazai pályán mindig veszélyes Andrea Mabellini, valamint a WRC2-ben szereplő Yohan Rossel és Nikolay Gryazin is a Lancia Ypsilon Rally2 HF Integrale volánjánál. Összesen egyébként hét ilyen autó áll rajthoz. A versenyt július 3–5-én rendezik meg, a nevezési lista és az útvonal ITT olvasható.