Trepák Andor nyert a csúcskategóriában a ralikrossz országos bajnokság utolsó előtti futamán a Nyirád Racing Centerben.
A Vörös Katlan ismét benépesült a múlt hét végére, a ralikrossz országos bajnokság utolsó előtti futama a Közép-Európa Zónabajnokság (CEZ) futama is volt egyben, így népes és erős nemzetközi mezőny gyűlt össze a Nyirád Racing Centerben. A csúcskategóriában már eldőlt a bajnoki cím sorsa, de így is nagy csatára volt kilátás, a magyar bajnok Antal István mellett elindult a hazai futamán szereplő, és az idén elsősorban az ERX-ben versenyző Kárai Tamás, valamint hosszú kihagyás után visszatért a pályára a tavalyi bajnok Trepák Andor is.
Nem meglepő módon ők hárman domináltak a Supercar-kategóriában, Trepák két előfutamot nyert meg, a harmadikat Kárai húzta be. Az első elődöntős futamban Trepák nyert Kárai előtt, a másodikban pedig Antal volt a leggyorsabb. A fináléban Trepák győzött, Antal 1.192 másodperccel lemaradva másodiknak jött be, Kárai pedig 2.888 másodperces hátránnyal harmadik lett, teljessé téve a magyar dobogót. A már bajnok Antal mögött Kotán Péter a második helyen áll, a cseh Ales Fucik a harmadik.
A Super1600-ban a kétszeres abszolút magyar ralibajnok Vincze Ferenc által mentorált Kacor Levente a második helyen végzett az osztrák Wilhelm Lukas mögött. Az STC+2000-ben Vámosi Tibor győzött, az STC–2000-ben mondhatni szokás szerint a cseh Roman Castoral volt a leggyorsabb, az STC–1600-ban pedig Siebel Balázs nyert, Madari Tamás pedig harmadik lett. A döntőben összesen öt magyar állt rajthoz, a cseh Jiri Cermák azonban elvitte a második helyet.
A Magyar Kupában Held Zoltán győzött Ferjáncz András előtt, az MX5 Kupában Bunkoczi Soma nyert Dóczi Bencét és Benik Benettet megelőzve. Az Astra Kupában Hajdina Attila volt a leggyorsabb, Kotán Krisztián lett a második, Monostori Balázs a harmadik. A Junior Kupában Kisdoky győzött Kovács Noelt és Farkas Leventét megelőzve. A részletes eredmények ITT olvashatóak, a bajnokság utolsó futamát a Dunaszerdahely melletti Slovakiaringen rendezik meg október 16–18-án.
