Az ERC-szezonnyitón az abszolút magyar bajnok Német Gábor, Németh Gergely kettős is rajthoz állt, a pilótát kérdeztük az élményekről.

Az abszolút magyar bajnoki cím megnyerése után adta magát az Európa-bajnoki szereplés?

Az volt a tervünk, hogy az idén új kihívásokat keresünk, és azt tűztük ki célul, hogy néhány futamon induljunk az ERC-ben, de hogy egészen pontosan mennyin, azt majd meglátjuk, még most sem tudom pontosan megmondani – mondta Német Gábor, aki Németh Gergellyel együtt részt vett az Európa-bajnoki szezonnyitó Sierra Morena Rallyn. – Örülök, hogy így döntöttünk, mert ez teljesen más súlycsoport, rendkívül erős a mezőny és nagyon gyorsak a srácok. Világbajnoki és Európa-bajnoki menők, rengeteg országos bajnok, a Rally2-es kategória szinte összes topversenyzője jelen van, nagyon örülök, hogy ilyen tapasztalatokra tehetünk szert. Az autó maradt ugyanaz, a csapat változott, de ez a része is rendben volt, hiszen jól felkészített autót kaptunk, ami kifogástalanul működött.

Milyen céllal álltatok rajthoz Spanyolországban?

Szerettünk volna konzinsztens tempót találni, az elsődleges célunk a célba érés volt, a másodlagos célunk pedig az, hogy azért érjünk el egy-két jobb időt is. A kvalifikációval kezdődött a hétvége, ami az egész verseny legfeszültebb része, mert ott dől el a rajtsorrend. Nagyon tempós pályán rendezték meg, egyes részeken el kellett hinni, hogy elfordul az autó padlógázon, és bukkanók után úgy kellett fékezni, hogy nem láttam a féktávot. Nagyon nehéz volt, és kifejezetten örültem neki, hogy kilométerarányosan keveset kaptunk az elejétől. Ott egy picit meg is nyugodtam, hogy ezek szerint nem ülök háttal a kormánynál.

Sajnos az első éles szakaszon jött egy defekt…

Nem akartuk mindenáron megmutatni, hogy mit tudunk, hanem az első körben csak szerettük volna megnézni, hogyan működik az itiner és mi hogyan alkalmazkodunk az új körülményekhez. Ehhez képest csalódásként ért, hogy a harmadik kilométernél az egyik tövezésnél kicsit szűkebben húztam az autót, és kicsípődött a gumi. Meg kell állnunk kicserélni a kereket, mert elég sok volt még hátra, és nem tuduk volna defekttel abszolválni a szakaszt. Ez egy kis hidegzuhany volt, de a következő szakaszon már azt a tempót autóztuk, amit korábban elterveztünk.

Aztán viszont odapörköltetek, az ERC-értékelésban abszolút hatodik időt autóztatok. Mit szóltatok ehhez a részsikerhez?

Nekünk is meglepetést jelentett az időnk, noha bevallom, hogy előzetesen kicsit készültünk is erre a szakaszra. Talán ez hasonlított a legjobban a magyarországi szakaszokra, szélesebb, dobálósabb, minőségi út volt, leginkább a Mecsek Rallyról ismert Hetvehellyel lehet párhuzamot vonni. Ez feküdt nekünk a legjobban, de az egész első napot élveztük.

Az utolsó nap sem volt sétagalopp, azt hogyan éltétek meg?

Azon a napon volt huszonhét kilométeres pálya is, és már a felírás során éreztük, hogy ez valami elképesztően jó pálya. Rendkívül technikás, jó ritmusa van, és úgy voltunk vele, hogy ha ezt teljesíteni tudjuk, akkor azt nagyon kell élveznünk. Ez aztán így is történt, elképesztő élmény volt lejönni egy ilyen pályán egy ilyen versenyautóval. Elkövettem ugyanakkor egy hibát, mert megkértem a mérnököt némi módosításra, és nem feltétlenül a jó irányba léptünk. Ugyan komfortosabb lett az autó, de egyben lassabb is. Utólag úgy látom, talán maradni kellett volna az előző setupnál, de ebből is tanultunk. Kisebb küzdelmeink voltak, de nagyon élveztük, hogy ott lehettünk, és ilyen versenyzőkkel mérhettünk össze a tudásunkat.

Végül célba értetek, a defekt miatt elbukott idővel az abszolút 22. helyen zártatok. Milyen élményekkel gazdagodtatok?

A rendezés és a helyszín is fantasztikus volt, a rajtceremóniától kezdve hatalmas figyelem övezett minket, és óriási buzdítást kaptunk a helyi szurkolóktól. Volt egy húszkilométeres szakasz, amelyen etapban kellett átjönnünk, miután Philip Allen beesett, és közben mondtam Gerinek, hogy még ezt is nagyon élvezem. A nézők őrjöngtek a pálya szélén, pedig nem versenytempóban közlekedtünk. Ennyi embert a pálya szélén nagyon régen láttam legutóbb, és olyan helyeken is voltak, amelyekről a tréningen azt gondoltuk, hogy ide senki sem jön be, aztán a hegyoldalról csüngtek a kanyarokban. Ugyan picit jobb eredményt szerettem volna, de teljesen feltöltött ez a verseny, nekem eddig ez volt a non plus ultra. Azon pedig csodálkoztam volna, ha elsőre adja magát az eredmény is, mint mindenhol, itt is meg kell dolgozni érte, de ez már csak rajtunk áll.

Ha nem korai a kérdés, hol látunk titeket legközelebb versenyezni?

A kérdés nem korai, de még nem tudok rá válaszolni, a jövő héten találjuk ki, hogy melyik legyen a következő verseny. Szóba került Svédország is, de nem biztos, hogy ott tényleg tudunk majd menni.