Az Észt Rallyban az idén sem kellett csalódni, ezúttal Sami Pajari szerezte meg pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét.

Úgy tűnik, az Észt Rally mindig tartogat valami különlegességet. Tavaly Oliver Solberg ünnepelhette ezen a versenyen pályafutása első WRC-futamgyőzelmét, az idén pedig Sami Pajarit fürdették meg pezsgőben a dobogó tetején – ugyancsak először. A Toyota finn versenyzője teljesen megérdemelten nyert, az első gyorsasági szakasztól az utolsóig az első helyen állt.

Az utolsó napon mindössze két gyorsasági szakasz várt a mezőnyre a rendkívül kompakt Észt Rallyn, azonban a Kääriku névre keresztelt pálya a maga 24.39 km-es hosszával az egész verseny leghosszabbja volt, így teljes értékű napot teljesítettek a versenyzők. Pajarinak a 25 másodperces előnye birtokában nem kellett különösebben sietnie, de a szakasz első teljesítésekor odatette magát, és csak Oliver Solberg volt nála gyorsabb 0.4 másodperccel.

A harmadik helyért vívott csata nagyjából el is dőlt, Thierry Neuville-nek fogalma sem volt arról, hogyan kapott 7.9 másodpercet Adrien Fourmaux-tól, de attól még ez történt. Kettejük között 9.8 másodpercre nőtt a különbség, ennyit pedig technikai vagy vezetési hiba nélkül nem lehetett egyetlen szakaszon behozni.

A Power Stage-en Pajari már csak arra koncentrált, hogy célba érjen, nem foglalkozott sem az utolsó szakaszon begyűjthető pontokkal, sem a vasárnapi értékeléssel, a lényeg az volt, hogy megszerezze pályafutása első világbajnoki futamgyőzelmét. Hibátlan versenyzéssel beért a célba, ezután jöhetett az ünneplés az autó tetején, az ölelés a családtagoknak, majd a pezsgőfürdő a dobogó tetején. Pajari győzelmével a Toyota mind az öt pilótája nyert legalább egy futamot az idén.

FIA World Rally Championship@OfficialWRC

HISTORY MADE! 🏆#WRC | #DelfiRallyEstonia 🇪🇪

 

Solberg megnyomta az utolsó napot, elvitte a Power Stage-et és a vasárnapi értékelést is a második helyezése mellé. Az előző futamok nem sikerültek jól neki, de végre hibátlan versenyt teljesített, amire nagy szüksége volt az aktuális szezon alakulása és a saját jövője szempontjából is. A harmadik helyet simán megtartotta Fourmaux, aki Pajarihoz hasonlóan semmit sem kockáztatott az utolsó gyorsasági szakaszon.

A világbajnokságban még több lett a kérdőjel, mert sűrűsödött a mezőny. Az éllovas Elfyn Evans az eddigi riválisokhoz képest növelte az előnyét, az eddigi 11 helyett már 25 ponttal vezet a felrobbanó gumiabroncsa miatt szuperralizni kényszerülő és csak egyetlen pontot szerző Takamoto Katsuta előtt, és még Sébastien Ogier-nek is adott egy pontot, kettejük között 38 pont a differencia.

Viszont Evans hirtelen kapott még két riválist, miután Pajari 28, Solberg pedig 27 pontot szerzett Észtországban. Pajari feljött harmadiknak Evans és Katsuta mögé, a hátránya 33 pont a listavezetőhöz képest. Solberg továbbra is az ötödik helyen áll, de a különbség már csak 47 pont közte és Evans között. Összességében Pajari, Solberg és Evans lehet a leginkább elégedett az Észt Rally után. A gyártók versenyében már 156 ponttal vezet a Toyota a Hyundai előtt, és csak az a kérdés, hogy melyik futamon lesz világbajnok.

TOYOTA GAZOO Racing WRT@TGR_WRC

What a performance from @samipajari to score his first #WRC win! 🏆#ToyotaGAZOORacing #GRYaris #WRC #RallyEstonia 🇪🇪

 

A WRC2-ben a hazai közönségkedvenc, Robert Virves az előnyét beosztva nyert, ezzel sorozatban a harmadik futamgyőzelmét ünnepelhette meg. Nem mellesleg 25 ezer euróval gazdagodott, mint a legjobban szereplő észt versenyző. A második hely sorsa az utolsó gyorsasági szakaszon dőlt el, amelyen Teemu Suninen 2.2 másodpercet adott Roope Korhonennek, és végül 1.2 másodperccel megelőzte. A részletes eredmények ITT olvashatóak, a világbajnokság július 30. és augusztus 2. között a Finn Rallyval folytatódik.

Az Észt Rally nem hivatalos végeredménye
1. Sami Pajari, Marko Salminen (finnek), Toyota GR Yaris Rally1, 2:08:34.4
2. Oliver Solberg, Elliott Edmondson (svéd, brit), Toyota GR Yaris Rally1, +19.5
3. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (franciák), Hyundai i20 N Rally1, +53.8
4. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belgák), Hyundai i20 N Rally1, +59.7
5. Sebastien Ogier, Vincent Landais (franciák), Toyota GR Yaris Rally1, +1:32.9
6. Elfyn Evans, Scott Martin (britek), Toyota GR Yaris Rally1, +2:01.8
7. Martins Sesks, Renars Francis (lettek), Ford Puma Rally1, +2:35.3
8. Esapekka Lappi, Enni Mälkönen (finnek), Hyundai i20 N Rally1, +3:02.3
9. Jon Armstrong, Shane Byrne (írek), Ford Puma Rally1, +3:28.0
10. Robert Virves, Jakko Viilo (észtek), Škoda Fabia RS Rally2, +8:33.1

A verseny időterve (magyar idő szerint)
Péntek
12:03: GY1, Raanitsa 1, 21.45 km. Pajari, 10:04.0 / 1. Pajari, 2. Fourmaux, 3. Solberg
12:56: GY2, Karaski 1, 11.97 km. Pajari, 5:56.8 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
13:49: GY3, Kanepi 1, 17.43 km. Pajari, 8:26.0 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
15:46: GY4, Raanitsa 2, 21.45 km. Pajari, 9:49.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
16:39: GY5, Karaski 2, 11.97 km. Pajari, 5:48.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
17:32: GY6, Kanepi 2, 17.43 km. Pajari, 8:12.4 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
18:35: GY7, Elva Linn, 1.72 km. Pajari, 1:26.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux

Szombat
8:56: GY8, Peipsiääre 1, 24.35 km. Pajari, 12:58.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
9:49: GY9, Mustvee 1, 10.67 km. Pajari, 5:26.1 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
11:10: GY10, Peipsiääre 2, 24.35 km. Solberg, 12:50.4 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
12:03: GY11, Mustvee 2, 10.67 km. Solberg, 5:19.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
14:48: GY12, Kambja 1, 23.74 km. Pajari, 12:36.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
16:05: GY13, Otepää 1, 15.16 km. Pajari, 7:45.1 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
16:58: GY14, Kambja 2, 23.74 km. Pajari, 12:33.6 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
18:05: GY15, Otepää 2, 15.16 km. Neuville, 7:38.5 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
19:35: GY16, Tartu Vald, 1.76 km. Solberg, 1:45.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux

Vasárnap
10:05: GY17, Kääriku 1, 24.39 km. Solberg, 11:25.1 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
12:15: GY18, Kääriku 2, 24.39 km (PS). Solberg, 11:11.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux