Sami Pajari karnyújtásnyira van attól, hogy pályafutása első világbajnoki győzelmét ünnepelhesse meg az Észt Rallyn.

Két gyorsasági szakasz. Kevesebb, mint ötven kilométer. Ennyi választja el Sami Pajarit az Észt Rallyn attól, hogy a WRC történetének 83. futamgyőztese legyen. A Toyota finn versenyzője azután, hogy pénteken mind a hét gyorsasági szakaszt megnyerte, szombaton már „csak” öt szakaszt húzott be a kilencből, de a maradék négyből háromszor is második lett. Csupán az esti, nyúlfarknyi szuperspeciálon előzték meg hárman is, de akkor is egy másodpercen belül volt az első háromhoz képest.

Az előnye bő tíz másodperccel nőtt az élen az első naphoz képest, kerek 25 másodperccel vezet Oliver Solberg előtt. Egyébként amikor megkérdezték Pajarit, hogy ha muszáj lenne, tudna-e ennél gyorsabban is menni, azt válaszolta: „Persze, miért ne?” Erre nem lesz feltétlenül szüksége a vasárnapi két gyorsaságin, mert az előnye kényelmesnek mondható. Okos vezetéssel Pajari pályafutása 66. világbajnoki versenyén megszerezheti az első futamgyőzelmét.

FIA World Rally Championship@OfficialWRC

🤩🚀#WRC | #DelfiRallyEstonia 🇪🇪

A saját bevallása szerint pénteken szenvedő Solberg szombatra magára talált, három szakaszt is megnyert, de ez egyelőre arra elég, hogy magabiztosan álljon a második helyen. A harmadik helyért viszont jó kis csata bontakozott ki a Hyundai két pilótája között, Adrien Fourmaux-t lassú defekt is hátráltatta szombaton, ezzel párhuzamosan Thierry Neuville elkapta a fonalat, és már csak 1.9 másodperc választja el őket.

Sébastien Ogier önerőből nem tud feljebb lépni az ötödik helyről, közvetlenül mögé ráadásul feljött a takarítás terhétől szombatra megszabadult Elfyn Evans, így jelen állás szerint a végső helyezésért kapott pontokkal Ogier csak két egységet hozna Evansen. A világbajnoki küzdelemben hatalmas jelentősége lesz a vasárnapi értékelésnek és a Power Stage-nek is. Szombaton is volt egy Rally1-es kieső Észtországban, Josh McErlean a kipufogócső meghibásodása miatt volt kénytelen kiállni.

A WRC2-ben nyílt a küzdelem a győzelemért, a hazaiak hőse, Robert Virves 10.1 másodperccel vezet Roope Korhonen előtt. Ő és Teemu Suninen oda-vissza előzgették egymást, a nap végén éppen Korhonen állt jobban 0.8 másodperccel a finnek csatájában. A részletes eredmények ITT olvashatóak, az Észt Rally vasárnap, magyar idő szerint 10.05-kor folytatódik.

Az Észt Rally állása a 16. gyorsasági szakasz után
1. Sami Pajari, Marko Salminen (finnek), Toyota GR Yaris Rally1, 2:08:34.4
2. Oliver Solberg, Elliott Edmondson (svéd, brit), Toyota GR Yaris Rally1, +25.0
3. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria (franciák), Hyundai i20 N Rally1, +52.1
4. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe (belgák), Hyundai i20 N Rally1, +54.0
5. Sebastien Ogier, Vincent Landais (franciák), Toyota GR Yaris Rally1, +1:32.8
6. Elfyn Evans, Scott Martin (britek), Toyota GR Yaris Rally1, +2:02.9
7. Martins Sesks, Renars Francis (lettek), Ford Puma Rally1, +2:16.3
8. Esapekka Lappi, Enni Mälkönen (finnek), Hyundai i20 N Rally1, +2:42.0
9. Jon Armstrong, Shane Byrne (írek), Ford Puma Rally1, +3:03.2
10. Robert Virves, Jakko Viilo (észtek), Škoda Fabia RS Rally2, +7:07.2

A verseny időterve (magyar idő szerint)
Péntek
12:03: GY1, Raanitsa 1, 21.45 km. Pajari, 10:04.0 / 1. Pajari, 2. Fourmaux, 3. Solberg
12:56: GY2, Karaski 1, 11.97 km. Pajari, 5:56.8 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
13:49: GY3, Kanepi 1, 17.43 km. Pajari, 8:26.0 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
15:46: GY4, Raanitsa 2, 21.45 km. Pajari, 9:49.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
16:39: GY5, Karaski 2, 11.97 km. Pajari, 5:48.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
17:32: GY6, Kanepi 2, 17.43 km. Pajari, 8:12.4 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
18:35: GY7, Elva Linn, 1.72 km. Pajari, 1:26.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux

Szombat
8:56: GY8, Peipsiääre 1, 24.35 km. Pajari, 12:58.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
9:49: GY9, Mustvee 1, 10.67 km. Pajari, 5:26.1 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
11:10: GY10, Peipsiääre 2, 24.35 km. Solberg, 12:50.4 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
12:03: GY11, Mustvee 2, 10.67 km. Solberg, 5:19.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
14:48: GY12, Kambja 1, 23.74 km. Pajari, 12:36.2 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
16:05: GY13, Otepää 1, 15.16 km. Pajari, 7:45.1 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
16:58: GY14, Kambja 2, 23.74 km. Pajari, 12:33.6 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
18:05: GY15, Otepää 2, 15.16 km. Neuville, 7:38.5 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux
19:35: GY16, Tartu Vald, 1.76 km. Solberg, 1:45.9 / 1. Pajari, 2. Solberg, 3. Fourmaux

Vasárnap
10:05: GY17, Kääriku 1, 24.39 km
12:15: GY18, Kääriku 2, 24.39 km (Power Stage)