csütörtök, január 20, 2022
KezdőlapRally4258 kilométer speciálszakasz lesz a 2022-es Dakaron

4258 kilométer speciálszakasz lesz a 2022-es Dakaron

-

Január 1-én rajtol a 2022-es Dakar Rally. A versenyen két hét alatt 12 mért szakaszt kell teljesíteniük az indulóknak. Az össztáv 8375 kilométer lesz, a speciálszakaszok hossza 4258 kilométer.

- Hirdetés -

Csakúgy, mint az előző két közel-keleti verseny, a Szaúd-Arábiában rendezett 2022-es Dakar, amely a 44. a sorban, szintén 12 speciálszakaszt tartalmaz két hét alatt. A pihenőnapot Rijádban tartják majd, a verseny felénél. A Dakarra rég látott létszámban neveztek a csapatok, 430 jármű indul majd, valamint 148 egység a Dakar Classic-on.

- Hirdetés -

A rally január 1-én kezdődik egy rövid, 19 km-es prológgal Jeddah-ban, amely eredménye meghatározza majd a másnapi nyitószakasz rajtsorrendjét, Ha’ilban. Innen a verseny Al Artawiyah felé tart a maratoni szakasz első részére, ahol a versenyzők nem kaphatnak külső segítséget a szerelőktől. A maratoni szakasz második része egy 554 km-es pálya lesz Al Qaisumah-ig. Utána a versenyzők a fővárosba Rijad-ba indulnak, ahol az ötödik és a hatodik szakasz, valamint a pihenőnap is lesz.

Dakar 2022
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool
- Hirdetés -

A 44. Dakar második részében az útvonal áthalad Al Dawadimi, Wadi Ad-Dawasir és Bisha között, majd az utolsó napon visszatér Jeddah-ba. 

Megpróbáltam kiegyensúlyozott útvonalat készíteni” – mondta a Dakar Rally igazgatója, David Castera. „A legbonyolultabbat a végére tettem, számomra a 11. szakasz a legnehezebb a sok dűnével. A kulcs a navigáció lesz.

A 2022-es Dakar-rali egyben az ASO által az év elején meghirdetett új FIA Terep-rali világbajnokság nyitófordulója is lesz. Emiatt a Dakar történetében először azok a versenyzők, akik mechanikai hiba vagy ütközés miatt kiesnek, másnap visszaállhatnak, hasonlóan mint a Rally-vb-n a szuperralizó versenyzők. Időbüntetés persze jár majd, de a versenyt folytató egységek a szakaszgyőzelmekért és a vb pontokért még megküzdhetnek. Így a nézőknek is izgalmasaabb lesz a verseny, hiszen a világsztárok nem búcsúznak korán. Világsztárból és technikai csemegéből pedig ezen a Dakaron lesz bőven!

A 44. Dakaron debütál az Audi RS Q e-tron. Az Audi Sport célja, hogy elsőként használjon elektromos hajtásláncot hatékony energiaátalakítóval kombinálva a Dakar győzelméért. A futurisztikus T1-E kategóriás autójukhoz a versenyzők között is a legjobbakat szerződtette a csapat. A 14-szeres Dakar-bajnok Stéphane Peterhansel, a legendás spanyol pilóta, és négyszeres győztes Carlos Sainz és a korábbi FIA rallycross világbajnok Mattias Ekström is Audival indul. 

Nagyon büszke vagyok, hogy részt vehetek, mert úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy kihívást jelentő projekt. A célunk világos, azonnal meg kell próbálnunk nyerni.” – mondta Carlos Sainz.

A Toyota Gazoo Racing két korábbi bajnokkal, a katari Nasser Al-Attiyah-val és a dél-afrikai Giniel de Villiers-szel indul. A háromszoros Dakar-győztes Al-Attiyah eltökélt szándéka, hogy ő lesz az első közel-keleti pilóta, aki megnyeri a rallyt hazájában. A csapat az új Toyota Hilux T1+ modellel áll rajthoz.

„Az új T1+ autónkkal jövünk erre a Dakarra. Nagyobb kerekeink lesznek, és nagyobb lesz a felfüggesztés rugóútja, mint korábban, ez segíteni fog nekünk a durva talajon” – fogadkozott Nasser Al-Attiyah.

Dakar 2022
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

Szintén T1+ autót hoz a 2022-es Dakarra a kilencszeres WRC-győztes Sébastien Loeb. A kétszeres dobogós francia a Prodrive BRX Hunter-rel versenyez az új navigátorával, Fabian Lurquinnal. Loeb csapattársa lesz a kétszeres győztes Nani Roma és a szintén rutinos Dakar versenyző argentin Orlando Terranova is.

Dakar 2022
foto: Kin Marcin / Red Bull Content Pool

Szaúd-Arábiában két kerékről négyre vált Laia Sanz. A spanyol hölgy most egy MINI JCW Buggy volánja mögé ül. “Megvan bennem az a magabiztosság, ami abból fakad, hogy tudom, hogy olyan autóm van, amivel nem lesz gondom. Ez segíteni fog abban, hogy jól debütáljak, és befejezzem a Dakart” – nyilatkozta Sanz. A hatszoros Dakar-győztes gyártó csapatához tartozik a lengyel Kuba Przygonski aki egy négykerék-hajtású MINI JCW Rally-val próbál jó eredményt elérni.

Az ötszörös Dakar-győztes Cyril Despres egy egyedi autóval áll rajthoz. A GEN Z projekt célja az, hogy egy hidrogénhajtású járművel induljon és nyerjen a Dakaron.

A jövő évi Dakar egyik szenzációja a kétszeres MotoGP futamgyőztes Danilo Petrucci debütálása, aki a Tech3 KTM csapatban indul.

- Hirdetés -
Forrásdakar.com

Hírlevél

A Rali-EB Podcastja Szujó Zoltánnal és vendégeivel:

- Hirdetés -

Friss hírek