KezdőlapRallyCraig Breen az M-Sportnál folytatja

Craig Breen az M-Sportnál folytatja

-

Az M-Sport is bejelentette első 2022-es versenyzőjét, Craig Breen igazol Malcolm Wilson csapatához. Az ír pilóta és navigátora Paul Nagle kétéves szerződést között a csapattal.

- Hirdetés -

Bár a Ford volt az első csapat amelyik elkezdte a munkát az új Rally1-es autóval, a versenyzők bejelentését nem kapkodták el. Miközben a Toyota és a Hyundai már a teljes felállást nyilvánosságra hozta, az M-Sport eddig csak egy versenyzőjét, Craig Breent jelentette be. A Hyundai korábbi pilótája két évre igazolt a márkához, és nagy lépés ez a karrierjáben hiszen először mehet teljes programot egy szezonban. Mellette ő az első ír versenyző, aki teljes WRC évadot teljesíthet.

- Hirdetés -

Breen élete formájában van, Észtországban, Belgiumban és Finnországban is dobogóra állt, ezzel megduplázta WRC dobogós helyeinek számát. A Fordnál is látták ezt, és már korábban felfigyeltek az írre, tesztelhette is a Rally1-es Pumát, és a hónap második felében újra részt vesz a programban, igaz most már gyári pilótaként.

- Hirdetés -

Gyerekkorom óta azon dolgozok, hogy teljes évadra szóló versenyzési lehetőséget kapjak egy WRC istállónál. Most ez egy olyan ajánlat volt, amire nem mondhattam nemet” – mondta Breen, aki korábban közel állt a márkához. 2011-ben megnyerte a WRC Academyt egy M-Sport által épített R2-es Fiestával, majd a következő évben egy Fiesta S2000-rel Super 2000 bajnok lett.

Breen csapattársait még nem jelentették be, de a legnagyobb esélyes a két idei pilóta, Gus Greemsmith és Adrien Fourmaux, ami azt is jelenti, hogy ha maradnak, akkor a csapat három autóval vesz részt a Vb-n.

 

- Hirdetés -
Forráswrc.com

Hírlevél

- Hirdetés -