A Dorsetben, Angliában Jurassic X-Prix-n Hamilton csapata most először nyerni tudott, de ez sem volt elég, a Rosberg-csapat ünnepelhetett.
Bár Hamilton az F1-ben is szoros bajnoki harcban maradt alul Max Verstappennel szemben, idén még egy sorozatban érdekelt volt, ahol volt esélye hasonlóra. Mégpedig Alejandro Agag új sorozatában, az Extreme E-ben lehetett bajnok, csapata révén.
Az utolsó forduló újdonságai
Most először sáros talajon mérettettek meg pilóták, pocsolyákkal tarkítva. Ráadásul több ugrató mellett a több előzési lehetőség miatt utolsó kanyarban két nyomvonalat is kialakítottak a pályán.
A 3,8 km hosszú pályán egy versenyzés szempontjából is nagy módosítás érkezett erre a hétvégére: a csere előtt az első pilóta nem egy, hanem két kört teljesít majd, mielőtt átadja az autót a csapattársának.
A Veloce Racinghez, visszatért a második W Series bajnoki címét másodjára megnyerő Jamie Chadwick, illetve egy újoncot is avattunk. A brit csapat másik pilótájaként a sorozat első afrikai versenyzője Lance Woolridge lett.
A bajnokságért a Hamilton csapata, a X44 szállhatott a legnagyobb eséllyel harcba a Rosberggel, 16 pont lemaradásuk volt a megszerezhető 42-vel szemben.
Időmérő
Az első menetben Ahlin-Kottulinsky (JBXE) véletlenül kicsúszott a pályáról, és levágott egy kanyart, a másodikban Jutta Kleinschmidt (Abt Cupra) tévedt el, és kapott ugyanígy büntetést.
Catie Munnings (Andretti) fába hajtott, de tolatás után tovább tudott menni, viszont csak a Flúgos Futamba került be ezzel. Így járt Kyle Leduc (Ganassi) is, aki a szervó hibája miatt inkább az autóval, mint a pályával küzdött.
Az X44 idén 5-ből 5 időmérőt nyert, ebből a szempontból legyőzhetetlenek voltak, de a bajnokságban így is csak egy pontot tudtak hozni a Rosbergen.
Flúgos Futam (Crazy Race)
Az Andretti jött el legjobban a rajttól, mindhárom autóban a férfiak kezdtek. Kyle Leduc (Ganassi) egy szűk részen el tudott menni Oliver Bennett (Xite Energy) mellett, ezzel pedig Timmy Hansen (Andretti) után eredt.
A második körben az Andretti megszerezte az addigi legjobb időt a Traction Challenge-ben, ezzel kulcsfontosságú 5 pontot vett el a Rosbergtől.
A váltás után Sara Price (Ganassi) fel is tudott zárkózni Catie Munningsra, és a kör végén lévő alternatív útvonalon próbálta megelőzni a vetélytársát, de végül sikertelenül.
Első elődöntő
Leszálló a köd nehezítette a pilóták dolgát a futamra. Kevin Hansen (JBXE) és Sébastien Loeb (X44) keménykedtek egymással a rajtnál, végül a svéd haladt előrébb. Woolridge közben eltévedt, ezzel nagyobb hátrányt szedett össze.
Az első kettő óvatossága miatt azonban fel tudott zárkózni, és egymás hegyén hátán érkeztek meg a Switch Zone-ba. A „boxutca” kanyarja miatt Chritina Gutiérrez (X44) Mikaela Ahlin-Kottulinsky előtt tudott kijönni, ezzel megtörtént az első előzés a pilótacsere közben.
Chadwick (Veloce) megcsúszott a hátsó egyenes elején, így lemaradt. Az X44 a döntős indulás és a futamgyőzelem mellett átvette az 5 pluszpontot is a leggyorsabb szektorért, Loeb révén a második körben.
Második elődöntő
Kristoffersson (Rosberg), Sainz (Acciona Sainz) és Ekström (Abt Cupra) sorrendben jöttek el a starttól. Ekström a hátsó egyenesben megpróbált elmenni Sainz mellett, de a spanyol rögtön vissza is tudta venni a helyet.
A kakaskodásban svéd az előző fordulóban az ajtaját, most a motorháztetőt hagyta el, de nem maradt le a többiektől, két-két másodperc választotta el az autókat az első kör végén.
Második körre azonban 20 másodperc hátrányt szedett össze, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás sorsát.
Döntő
Gutiérrez a Hyperdrive-val élre állt, de a bajnoki rivális Taylor a nyakában maradt. A rajtrács saras oldaláról surranópályán Ahlin-Kottulinsky jött fel a harmadik helyre, Munnings előtt.
Az első egyenesre fordulva Ahlin-Kottulinsky látványosan megcsúszott, de végül nem kellett Munnings mögé besorolnia. A svéd versenyző utána előzött is, az ugratón ment el Taylor mellett, akit még Munnings is megelőzött az első kör végén.
Ezzel a Rosberg még éppen a bajnoki címhez szükséges helyen tartózkodott, egyedül Laia Sanz volt mögöttük. Ötödik helyen csak a Traction Challenge visszaszerzésével lennének bajnokok.
A boxutcába érve a bajnoki harmadik helyezésért versenyző JBXE és Andretti egyszerre érkeztek meg, ami végül Munnings megpördülésében végződött. Pár másodpercet vesztett, de vissza tudott állni a versenybe.
A Kristoffersson jó cserével 15 másodperc előnnyel ment vissza a pályára Sainz előtt, ez pedig éppen elég számukra. A svéd idén másodjára szerzett bajnoki címet azonos pontokkal, a Ralikrossz Világbajnokság után.
Hamilton csapata így hiába teljesített hibátlan hétvégét, pontegyenlőséggel, és kevesebb győzelem miatt maradtak el a bajnoki címről.