back to top
KezdőlapRookiesHideg Ádám: Igazi tesztverseny volt

Hideg Ádám: Igazi tesztverseny volt

-

[adrotate group="1"]

Tesztversenynek szánta a Sodikart gyári csapata a WSK Super Master Series első futamát az olaszországi Lonatóban, ahol az OK kategóriában több műszaki problémával is küzdöttek. Hideg Ádám, a HUMDA Academy versenyzője mindent megtett, az elődöntőben egy remek rajttal hívta fel magára a figyelmet, de a szerencse ezúttal elpártolt mellőle.

[adrotate group="6"] [adrotate banner="172"]

Meglehetősen hideg időjárási körülmények között rendezték a WSK Super Master Series első futamát, amely alaposan megnehezítette a vázak beállítását. A Sodikart gyári csapata az FIA rendezvények előtti tesztelésre szánta a hétvégét, amelyre szükség is volt. Több műszaki hibával küzdött a csapat és a tapadást sem találták.

Hideg Ádám az időmérő csoportjában a 13. helyet szerezte meg, összesítettben pedig az 52 fős OK mezőnyben a 26. helyen végzett.

[adrotate group="3"]

A három előfutamból kétszer is kiesett. Előbb a rajtnál ütközött, majd pedig motorhiba miatt elrajtolni sem tudott. Így összesítettben a 46. helyen jutott elődöntőbe.

-Hirdetés- [adrotate group="8"]
Hideg Ádám
Fotó: Hideg Team

Itt mindent egy lapra feltéve egy merész taktikát választott, amit sikerült megvalósítania,  remekül rajtolt, több pozíciót javított, de a tapadása itt sem volt megfelelő, így végül nem jutott döntőbe.

„Jó nehéz hétvégénk volt – mondta Hideg Ádám. – Az egész gyári csapat küzdött a tapadással, ráadásul több műszaki hibánk is volt. A rajtbaleset benne van ebben a sportban, mint ahogyan az is, hogy a rajt előtt nem tudod beindítani a motort. Ha ez a két eset nincs, simán döntőben vagyunk, de akkor is hiányzott volna a tapadás.

A Sodikart elnézést kért minden versenyzőjüktől, tőlem is, de én úgy vagyok vele, hogy egy ilyen nehéz hétvége is a közös munka része. Nagyon szerettem volna jó eredményt elérni, és abban is biztos vagyok, hogy a Sodikart mindent megtesz azért, hogy győzelemre esélyes technikát biztosítson számunkra.

Remélem, az összes szerencsétlenséget ki tudtuk pipálni egy verseny alatt. Két hét múlva Franciacortában folytatódik a bajnokság, azon a pályán teszteltünk idén, nagyon bízom benne, hogy ott jobb eredményt érünk el.“

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám legközelebb február 16–19-e között áll rajthoz a WSK Super Master Series második futamán, Franciacortában.

Hideg Ádám, OK eredmények:

WSK Super Master Series 1. futam, Lonato (Olaszország), 2023. február 2–5.

Résztvevők: 52
Időmérő csoport: 13.
Időmérő: 26.
AB előfutam: 23.
BD előfutam: 15.

AB előfutam: nem indult

Előfutamok összesített: 46.

B Elődöntő: 16.

Döntő előtti összesített: 41.

[adrotate group="2"]
- Hirdetés -
[adrotate group="10"]