Az utolsó pillanatig próbálta menteni a helyzetet Losonczy Levente a TCR Europe monzai futamán, ám kerék, a kerékkel ütközött és a kormány olyan szerencsétlenül ütötte meg Levi kezét, hogy elrepedt a kézközépcsontja. Már itthon kezelik és azt ígéri, Barcelonára rendbe jön.
Nehéz hétvégére számított Losonczy Levente, hiszen a TCR Eastern Europe és a TCR Italy mezőnye után ezúttal még magasabbra helyezte a lécet, amikor a TCR Europe bajnokságban mutatkozott be, annak utolsó előtti hétvégéjén, Monzában.
A felkészülés során két napon keresztül szimulátorozott az Aggressive Team Italia központjában, hogy minél jobban megismerje a monzai pályát, egy napot pedig a csapat rutinos spanyol pilótájával, Pepe Oriolával tesztelt Cremonában.
Levi a három nap alatt rengeteget fejlődött, éppen ezért óriási várakozással tekintett pályafutása első TCR Europe futama elé. A szabadedzéseken száraz pályán 21. és 22. helyet szerezte meg a 25 fős mezőnyben. Az időmérőn, esőben lett 22. a Hyundai Elantra N TCR-rel.
Az első futam rajtja után a hatalmas esőben balesetbe keveredett és kiesett. Sérülése miatt a vasárnapi második futamon nem tudott rajthoz állni, mégis van oka örülni.
„Köszönöm, jól vagyok – kezdte a legfontosabbal Losonczy Levente. – Még Olaszországban begipszelték a karomat, itthon pedig éppen most jöttem ki egy mágneses kezelésről. Két hét múlva lesz Barcelonában a szezonzáró TCR Europe futam, addigra száz százalék, hogy összeforr.
A hétvége valóban nem volt könnyű. A TCR Italy mezőnye is erős volt, de a TCR Europe már tényleg a plafon. Itt az első húszból bárki bármikor képes a győzelemre. Hatalmas segítség volt, hogy a teszten Pepe Oriola mellett ülhettem. Annyit fejlődtem ez alatt az egy nap alatt, mintha egy évet húztam volna le egy igen komoly bajnokságban.
Szintén sokat számított, hogy az Aggressive Team Italia központjában két napon keresztül egy szimulátorban tanulhattam meg a monzai pályát.
Az eredményeim alapján valószínűleg nem látszik, hogy mennyit fejlődtem, de az első túraautó szezonomban számomra az is óriási dolog, hogy elcsíptem a TCR Europe mezőny végét.
Az időmérő nagyon nehéz, száraz, esős körülmények között zajlott, elöl slickkel, hátul esőgumival mentem. Egy biztonsági körrel lettem 22.
A versenyen szakadt az eső, a rajt után akkora vízfüggöny volt előttem, hogy két méternél messzebb nem láttam. Jó féktávot vettem, de amikor ráléptem a fékre, akkor láttam, hogy egy tömörülés van előttem. Kikerülni nem tudtam őket és nekiütköztem egy Audinak.
Próbáltam menteni a szituációt, nem engedtem el a kormányt, mert akkor beforgatnak és még nagyobb baj lett volna belőle. Így viszont kerék, a kerékkel ütközött, a kormány pedig akkorát ütött, hogy megrepedt a jobb kézközépcsontom. Az adrenalin miatt a kocsiban nem is éreztem, csak a bokszban kezdett el fájni. Akkor vittek el röntgenre, ahol kiderült, hogy el van repedve.
Ennél jobb premierre számítottam, de ilyen az autósport. Annak viszont nagyon örülök, hogy a teszt eredményeképpen ennyit fejlődtem. Még sokat kell tanulnom, hogy fel tudjam venni a versenyt az élmezőnnyel, de azért vagyok itt. Barcelonában találkozunk!“