back to top
KezdőlapSIM LIGABemutatkozik a forradalmi iRangsor, melynek köszönhetően kiderül, ki Magyarország legjobb szimulátorosa!

Bemutatkozik a forradalmi iRangsor, melynek köszönhetően kiderül, ki Magyarország legjobb szimulátorosa!

-

Az iRacing szimulátort használó magyar bajnokságok az utóbbi években egyre nagyobb színvonalat képviselnek, és az itt induló hazai tehetségek száma is növekszik.

Az iRacing rendelkezik egy saját ranglistával is, ez azonban sokszor félrevezető, hiszen nem az aktuálisan legjobb versenyzők listáját adja vissza.

2023-ban azonban a PAZA Production és a VSR segítségével megérkezik az iRangsor, melynek célja, hogy minden évben az iRacing platformján megtalálható legjobb magyar szimulátorosok listáját állítsa össze.

A VSR által szervezett F3-as téli bajnokság volt az első amely már rangsorolta ezeket a versenyzőket, így jelenleg Pálla Balázs vezet Tóth Dávid előtt, míg a harmadik helyen Mihalidesz Máté áll.

Az első évben két bajnokság alapján történik majd a rangsorolás, hiszen az említett F3-as szezonon túl még a tavaszi TCR autókkal lebonyolított ligában is lesz lehetőségük a versenyzőknek kivívni az indulás jogát.

Az iRangsor 2023-as győztese a szeptemberben kezdődő döntőben fog eldőlni, hiszen ekkor fogja összemérni tudását Magyarország 24 legjobbja.

Fontos megjegyezni, hogy annak, aki be akar kerülni az év végi fináléba, minimum 5 versenyen el kell indulni, és benne kell lennie az iRangsor TOP24-ben.

A rangsorolást az xtremescoring rendszere végzi el – melyet a világ egyik legnagyobb ligája, az Apex Racing League is használ – mely súlyozva méri a győzelmek, dobogós helyezések, megtett kilométerek és az átlageredmények összegét, és ez alapján alakul majd ki a 24 versenyző sorrendje.

Éppen ezért minden eddiginél fontosabb, hogy aki nem vett részt a VSR F3-as bajnokságán, és be akar kerülni az őszi nagydöntőbe, annak a TCR szezonban el kell indulnia, hiszen egy jó szerepléssel még innen is be lehet kerülni majd az iRangsor TOP24-be.

Roós András cikke