16.5 C
New York
szombat, október 12, 2024
KezdőlapTouring CarDTMA DTM-ben versenyez idén Alex Albon

A DTM-ben versenyez idén Alex Albon

-

A Forma-1-es Red Bull csapatából kiszoruló Alex Albon 2021-ben a Német Túrauató Bajnokság (DTM) mezőnyében áll rajthoz.

Múlt hónapban jelentette be a Red Bull, hogy Alex Albon helyére leigazolták Sergio Perezt, ez pedig azt jelenti, hogy a thai számára nem lett hely a mezőnyben.

2021-ben a Red Bull tartalékversenyzőjeként fognak számolni vele, illetve azt is kijelentették, hogy nyitottak arra is, hogy egy másik csapatnak adják kölcsön. Most pedig bejelentették, hogy ő is tagja lesz a DTM első GT3-as idényének. Azt viszont csak később fogják ismertetni, hogy milyen autóval és melyik csapat színeiben fog indulni.

Albon mellett egy másik Red Bullos versenyző, a brit Liam Lawson is a DTM-ben folytatja idén. Azt viszont még nem tudni, hogy a Formula 3 tavalyi ötödik helyezettje egyszerre fog-e a DTM-ben illetve az F2-ben szerepelni vagy sem.

„A DTM egy elitkategóriás sorozat és a GT3-as sportautók egy érdekes platform és komoly kihívást jelentenek olyan sikeres pilótáknak, mint Alex Albon és olyan fiatal tehetségeknek, mint Liam Lawson.” – nyilatkozta a Red Bull tanácsadója Helmut Marko.

A Red Bull korábban szponzorként volt jelen a német bajnokságban, ahol a kétszeres bajnok Mattias Ekström gyári Audi csapatán voltak fellelhetőek.

Alex Albon és Liam Lawson lettek az első két, hivatalosan is bejelentett versenyzők a sorozat új korszakának első évében.

- Hirdetés -
[adrotate group="10"]