KezdőlapTouring CarDTMVerstappen korú újoncot avat a DTM

Verstappen korú újoncot avat a DTM

-

A Walkenhorst Motorsport egy harmadik BMW-t is indít majd a Nürburgringen, amit az egyik DTM Trophy versenyző, Theo Oeverhaus vezethet majd vendégpilótaként.

A német legutóbb a Norisringen második győzelmét szerezte meg a DTM nevelőszériájában, és jelenleg harmadik a bajnoki pontversenyben.

17 évével új rekordot is dönt, eddig Wehrlein 2013-as, 18 éves debütálása volt a rekord a német túraautó bajnokságban.

„Nagyon boldog vagyok az esély és a magabiztosság miatt, amit az jelent, hogy én lehetek a legfiatalabb DTM pilóta.” emelte ki Oeverhaus.

„Nehéz hétvége lesz, hiszen a DTM Trophyban is versenyezni fogok. Remélem, meg tudom mutatni, hogyan lehet a nevelőszériáktól a fő sorozatba eljutni úgy, hogy az ember megállja a helyét.”

Mentora, Jörg Müller mellett a BMW programjából nem más, mint egy korábbi bajnok, Martin Tomczyk terelgeti őt.

„Mint vendégpilóta, fontos az, hogy Theo már rendelkezik tapasztalattal az autóban, ez nemrég a spái endurance versenyen is bizonyította. Tetszik az, hogy mennyire gyorsan fejlődik. A DTM Trophyban is jól szerepel a BMW M2 Cup mellett, és most lehetőséget kap, hogy bizonyítson a nagy sorozatban is. Ez egy álom a fiatal pilóták számára.”