Szűk egy héttel a Nürburgringi 24 órás futam első kvalifikációs versenyén bekövetkezett halálos baleset után megnyilvánult az egyik sérült. Siri Hökfelt méltatta az elhunyt Juha Miettinent, és úgy véli, ennek a tragédiának nem szabadott volna bekövetkeznie.

A múlt előtti hétvégén több tragédia is megrázta az autósportot. Ezek közül az egyik azon az eseményen történt, amelyen Max Verstappen is elindult: a Nürburgringi 24 órás viadal első kvalifikációs versenyén óriási baleset történt, amelybe többen is belekeveredtek, és sajnos Juha Miettinen életét vesztette.

Rajta kívül mások is megsérültek, ám őket szerencsére másnap kiengedték a kórházból. Az egyikük Siri Hökfelt volt, aki el is látogatott a 66 éves versenyző pálya melletti emlékhelyére, azóta pedig már hazautazott Svédországba. Mindezt abból az Instagram-bejegyzéséből lehet tudni, amelyet néhány nappal ezelőtt tett közzé, és amelyben hosszan reagál az eseményekre.

„Az előző hétvégén újabb emlékeztetőt kaptunk róla, hogy miért hívják ezt a pályát Zöld Pokolnak – kezdte. – Először is szeretnék köszönetet mondani minden pályabírónak, orvosnak és ápolónak, akik kisegítettek az autóból, és gondoskodtak róla, hogy a lehető legjobb ellátást és kezelést kapjam. Köszönöm, hogy a lehető legbiztonságosabbá tettétek a pályát, és hogy még ezen tragikus körülmények között is mindent megtettetek.”

A 20. születésnapját pont a tragédia előtti napon ünneplő versenyző ezután magára az elhunytra is rátért, akivel ugyan személyes kapcsolatot nem ápolt, de így is volt oka méltatni. Tekintve, hogy mindketten belekeveredtek a balesetbe, az nem meglepő, hogy a végzetes pillanat előtt közel autóztak egymáshoz, olyannyira, hogy egymással csatáztak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

SIRI HÖKFELT (@siri.racing) által megosztott bejegyzés

„Bár személyesen nem ismertem Juhát, tudtam, kicsoda, és tisztában voltam a versenyzés iránti szenvedélyével – folytatta Hökfelt. – Mindig lepacsizott a szurkolókkal a bokszutcában és integetett a pálya szélén állóknak a kivezető körön. Emlékszem, hogy a felvezető körün őt követtem, és inspiráló, valamint felemelő érzés volt látni valakit, aki ennyire őszintén izgatottnak tűnt amiatt, hogy ott lehet. A futam alatt lenyűgözött a vezetési stílusa és a bátorsága, még akkor is, amikor megpróbálta blokkolni az utamat, pedig én gyorsabb autóban voltam. Remélem, hogy az utolsó pillanataiban méltó és izgalmas csatával szolgáltam.”

A svéd pilóta azzal zárta le ezt a részt, hogy „Juha nem ment el, csak egy körrel előttünk jár”, majd kitért a körülményekre, amelyek egy ideje részben már ismertek, hiszen a nemzetközi sajtóban megjelentek információk ezzel kapcsolatban. Bár mindenki tudja, hogy az autósport veszélyes, Hökfelt leszögezte, mindent meg kell tenni az ehhez hasonló esetek elkerülésének érdekében.

„Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie – vélekedett. – Ha vannak olyan biztonsági előírások, amelyek ezt megakadályozhatták volna, remélem, módosítják őket, hogy a motorsport biztonságosabb legyen. A motorsport soha nem lesz 100%-osan biztonságos, és pilótaként ezt elfogadom, ám tegyük a lehető legbiztonságosabbá. Senkinek nem szabadna meghalnia azért, amit a legjobban szeret.”