KezdőlapTouring CarLewis Hamilton öccse idén már nem mentegetőzhet, hogy pénzhiány miatt sikertelen

Lewis Hamilton öccse idén már nem mentegetőzhet, hogy pénzhiány miatt sikertelen

-

Lewis Hamilton öccse, Nicolas (a képen fehér felsőben) újabb szezonra készül a brit túraautó-bajnokságban, immár a címvédő csapatban.

Eddig azonban, 2019 óta 160 futamon indulva, meglehetősen szerény az eredménylistája a BTCC-ben, a legjobb helyezése a 6. hely volt, az összetettben pedig a 24. és a 32. hely között zárt az egyes években, többször pont nélkül.

Idén azonban minden adott, hogy nagy javulást lássunk tőle, mert a címvédő Excelr8 csapat három pilótájának egyike lesz egy Hyundai i30 Fastback Ns-t vezetve, amely tavaly az egyéni és a gyártói bajnokságot is megnyerte.

„A karrierem során küszködtem a finanszírozással és a költségvetéssel, ezért kevésbé versenyképes felszereléssel vezettem. 2026-os partnereimnek és a csapat régi partnerének, a Draper Toolsnak hála ütőképesebb csomag kerül a kezem alá, így ez különleges és izgalmas pillanat számomra” – mondta a hétszeres F1-es világbajnok öccse.

Leclerc beavatta Hamiltont a banánok rejtelmeibe

„Minden korábbinál keményebben dolgoztam a télen, hogy javítsak az erőnlétemen és a fogyatékosságomon (neurológiai eredetű részleges bénulása van – a szerk.). Mindent bele fogok adni, hogy a lehető leginkább versenyképes legyek.”

Korábban leszögezte, mindig saját maga által akart előrébb jutni, ezért a bátyja egyetlen fityinggel sem támogatta a pályafutását, nem fogadott el tőle ilyesmit. Lewis Hamilton ugyanakkor, amikor ideje és egyéb teendői engedték, többször megtekintette élőben az öccsét versenyen a nézőtéren.

A csapat részéről az a cél, hogy Nicolas Hamilton legalább egyszer dobogóra álljon. A bajnokság jövő hétvégén kezdődik Doningtonban.