A TCR World Tour bajnoki címét a hétvégén megnyerő Michelisz Norbert az utolsó futamról, idei évéről és pályafutásáról is mesélt legújabb blogbejegyzésében.
Michelisz Norbertet magyar idő szerint vasárnap hajnalban a TCR World Tour első bajnokának koronázták, amikor a 8. helyen szelte át a célvonalat a második makaói futamon. A Hyundai magyar versenyzője 4 győzelmet és 440 pontot szerzett a szezon során, amivel 10 egységgel előzte meg az összetett második helyén záró Yann Ehrlachert. A diadal másnapján pedig hosszabb szünet után ismét blogbejegyzést tett közzé, amelyben érzéseiről mesélt.
An eighth-place finish in Race 2 confirms @michelisz as the winner of the Kumho TCR World Tour for Drivers 🏆
A fantastic achievement for our Hungarian driver and BRC Hyundai N Squadra Corse 👏#HMSGOfficial #TCRWorldTour #MacauGP pic.twitter.com/bjWfygcu6e
— Hyundai Motorsport (@HMSGOfficial) November 19, 2023
Az autóversenyzést mindössze 21 évesen kezdő, a WTCR 2019-es bajnoki címe után a túraautózás egyik kiemelt, azóta átalakult és átnevezett szériáját 2023-ban ismét megnyerő 39 esztendős pilóta elárulta, a mai napig él benne az a srác, aki tinédzserként már lemondott a nagy álmáról, és elkönyvelte, elkésett azzal, hogy valaha is autóversenyző legyen. „Néha még mindig félek, hogy egyszer felébredek” – írta.
Mivel a szezon két ausztráliai és a makaói futammal zárult, a mezőny tagjai hosszú heteket töltöttek a világ másik felén (Michelisz saját elmondása szerint még soha nem volt egyhuzamban ennyit távol), ami a magyar versenyzőt különösen megviselte, lévén két kisgyermek édesapja.
„Az elmúlt három hét amennyire intenzív és nagyszerű volt, legalább annyira kimerítő is. Fizikailag, és főleg érzelmileg. Akinek van gyereke, főleg, ha olyan picik, mint az én lányaim, az biztosan át tudja érezni, hogy mennyire megviselt a hiányuk. Nem volt könnyű távol lenni, és minden idegszálammal a feladatra koncentrálni. Rengeteget segített a sok támogató üzenetet, amiket kaptam otthonról. A világ végén érezni azt, hogy van egy ország, ahol féltenek, izgulnak értem, velem együtt bosszankodnak vagy örülnek, leírhatatlan és felemelő” – írta.
Michelisz a mostani bajnoki címet másként élte meg, mint a 2019-est, elmondása szerint ugyanis a mostani előtt sokkal higgadtabb volt, mert a 4 évvel ezelőtti első hellyel eltűnt az a nyomás, ami azt a bajnoki hadjáratot jellemezte. „Nem volt már bizonyítási kényszer, ellenben magabiztosabb lettem, és a következő kihívásokat felkészültebben tudtam kezelni. Idén egyszerűen mindvégig magamra koncentráltam, mert tudtam, hogy ha így teszek, az elég lehet a sikerhez, amit aztán higgadtabban is fogadtam. Ez is az érési folyamat része.”
Úgy véli, semmivel nem volt könnyebb az idén első helyen végeznie, mint 4 éve, főleg úgy, hogy a Hyundai-nak csak két versenyzője volt, ami előnyt jelentett az ennél több autóval felálló riválisoknak, ami nemcsak a mennyiségben, hanem a minőségben is megmutatkozott. Ezért az idei legalább annyira küzdelmes bajnoki cím volt, mint az első, de a saját teljesítményét kiegyensúlyozottabbnak és jobbnak ítéli meg, mint amilyen 2019-ben volt.
Michelisz elárulta, hogy próbára tette a türelmét az idei év, és olykor nehéz volt nem felhúznia magát, ezért nagy dolognak tartja, hogy a legvégéig sikerült megőriznie a nyugalmát. Ami a szezonzárót illeti: „a siker kulcsa az időmérő és az első futam voltak, amelyeket megnyertem, és nagyobb pontelőnyt szereztem az utolsó versenyre. Ott még mindig apróságokon is elúszhatott volna a bajnoki cím, de fel voltunk készülve az összes forgatókönyvre, és jó érzés volt úgy versenyezni, hogy kontroll alatt tartottuk az eseményeket.”
„Amikor kilencedik voltam, és úgy tűnt, hogy Huffnak esélye nyílhat nyerni, akkor sem estünk kétségbe, mert volt annyi tartalékunk tempóban, hogy képes lettem volna önerőből is a szükséges egy helyet előrébb jönni. Végig azt éreztem, hogy a riválisoktól függetlenül elég jók vagyunk hozzá, hogy meglegyen a bajnoki cím.”
Makaó ráadásul különleges helyet foglal el Michelisz Norbert szívében, hiszen 2010-ben itt nyert először vb-futamot.
A magyar pilóta kicsit az elmúlt 10 évre is visszatekintett, és konstatálta, hogy milyen sokat fejlődött, főleg a harcedzettség terén, mivel pótolnia kellett a hiányzó gokartos éveket.
„Ez olyan tapasztalat, amit nem lehet a tévén keresztül megszerezni, csakis valódi küzdelemben. Idén sok kemény összecsapásban volt részem, volt olyan is, ami már a sportszerűség határát súrolta, és az adott pillanatban nem voltam boldog miatta, de visszanézve ugyanaz igaz erre is, mint az élet más dolgaira: ezektől válsz erősebbé. Mostanra eljutottam odáig, hogy egyre több helyzetre érzem teljesen felkészültnek magamat, elkezdtem lazábban venni a csatákat, sőt már élvezem és várom is őket. Mert tudom, hogy előrevisznek, jobb versenyző leszek általuk. Amíg ez az érzés munkál bennem, addig biztosan nem ébredek fel. Álmodjatok velem továbbra is!”
