back to top
KezdőlapTouring CarTCRDobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe salzburgi hétvégéjén

Dobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe salzburgi hétvégéjén

-

Dobogóra állt a túraautós TCR Europe sorozatnak, azaz a kategória Európa-
bajnokságában Salzburgringen rendezett vasárnapi második futamán Losonczy Levente. Az ALM Motorsport magyar versenyzője nagyszerű teljesítmény nyújtva, taktikus és hibátlan versenyzéssel a negyedik helyről rajtolva ért célba másodikként csapattársa, az észt Ruben Volt mögött.

A Honda Civic-kel versenyző pilóta a hetedik rajthelyet szerezte meg a szombati
időmérő edzésen, így a hétvége második, részben fordított rajtrácsos futamán a negyedik
pozícióból startolhatott.

„Pénteken meg tudtunk tenni csaknem 400 kilométert ezen a nem épp egyszerű pályán, de legalább mindenféle körülmények között tudtunk tesztelni. Szombatra feldolgoztuk az adatokat, és jó volt tempónk az időmérőn, de a Q2-ben csak két gyors körre volt lehetőség, és az elsőt a saját hibámból el kellett engednem. Második próbálkozásra elég komolyan feltartottak, így jött össze ez a hetedik rajthely, ami összességében nem volt olyan rossz, de egy tiszta kör esetén akár negyedikként is végezhettem volna” – elevenítette fel a szombaton történteket Losonczy Levente.

A 21 éves versenyző az első futamon – melyet vasárnap reggel rendeztek esős körülmények között – két pozíciót tudott javítani és ötödikként ért célba. „Volt egy elég rizikós előzésem, az egyik Hondával szélárnyék-játékot játszottunk, végül én jöttem ki ebből győztesen, mert a gyors kanyarban enyém lett a belső ív, így be tudtam fejezni a támadást. Utána tudtam még egyet előzni, a biztonsági autós szakasz után pedig sikerült feltartanom a mögöttem érkező Cuprát, ami azért volt fontos, mert neki jobb állapotban lévő gumijai voltak” – nyilatkozta Losonczy.

Első futamgyőzelmét aratta a TCR Europe-ban Losonczy Levente Zolderben

A kora délutáni második futamon aztán a magyar versenyző igazán taktikus, gyors és precíz vezetéssel rukkolt elő, a negyedik helyről rajtolva, két szép előzést is bemutatva jött fel másodiknak, és ezzel hozzájárult a csapat kettős győzelméhez, sőt, a mögötte érkezőket kicsit feltartva hozzájárult csapattársa diadalához is.

„Jó rajtot fogtam és tudtam jönni az első hárommal, akik már az első kanyartól kezdve csatában voltak. Aztán sikerült megelőznöm az előttem lévő Hondát ugyanúgy, ahogyan az első versenyen, majd megpróbáltam egy eléggé optimista előzést bedobni a Cuprával szemben, és szerencsére ez is összejött. A piros zászlós megszakításnál fejben újra össze kellett rakni a dolgokat, mert ilyenkor kiesünk a ritmusból, de jól sikerült ez is.”

„Az újraindításnál próbáltam kicsit lassítani a mögöttem jövő két Cuprát, mert ők a bajnokság első két helyezettje, ezért tudtam, hogy harcolni fognak egymással. Ezzel a csapattársam is megnyugtató előnyre tett szert, ami azért volt fontos, mert ő 40 kg büntetősúllyal ment. Végül magamnak is sikerült előnyt kiautóznom, így simán jöttünk be az első két helyen, a tempónk is nagyon jó volt, és sok pontot szereztünk. Nagyon boldog vagyok, mert a befektetett munka meghozza a gyümölcsét és ez most már eredményekkel is párosul. Köszönöm a csapatnak a kiváló versenyautót és a sok munkát, amit ebbe beletesznek” – tette hozzá a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által létrehozott és működtetett Hungarian Motorsport Academy utánpótlás-nevelési rendszer versenyzője, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

Losonczy Levente így három forduló, azaz hat verseny után 138 ponttal az összetett
hatodik helyén áll, az ALM Motorsport pedig vezeti a csapatok pontversenyét. A TCR Europe idénye július 4-6-án Spa-Francorchamps-ban folytatódik.

A vasárnapi mise szentségét féltik Horner új ötletétől