KezdőlapTouring CarTCRMichelisz korábbi pilótája TCR Europe bajnok!

Michelisz korábbi pilótája TCR Europe bajnok!

-

Miután megnyerte az év utolsó versenyét és ezzel a TCR Europe bajnoki címét, a M1RA (és Michelisz) korábbi pilótája, Josh Files azt mondta, „mega évet” zárt.

Files a második helyről lerajtolta Maxime Pottyt, majd Julien Brichét visszatartva magabiztosan nyerte a futamot és az évet.

A verseny után az új bajnok így nyilatkozott: „Még nem esett le ez az egész. Tudtam, jó a tempónk, de Julien végig a gyorsabb volt, mint én. Az elején elhúztam, és az előny végül elég volt a végéig. A csapattagok egész évben keményen dolgoztak, hogy minél gyorsabbá tegyék az autót. Ez tényleg egy mega szezon volt, nem csak nekem, de mindenkinek. Nem is lehetnék boldogabb.

Files 33 pont előnnyel érkezett az utolsó futamra a legnagyobb ellenfele, Briché előtt, tehát csak akkor veszítette volna el a bajnokságot, ha kiesik, és francia ellenfele első vagy második lesz. Briché végül feljött másodiknak, de Files győzelmével ez végül nem volt elég a végső győzelemhez.

Tudtam, hogy Julien gyorsabb egész hétvégén, és hogy utol fog majd érni. Nyomtam, mint az ő őrült a rajtnál, de egyszerre spórolni is egy kicsit. Ha közbejött volna egy safety car (és odavész az előny), a gumiknak ki kell tartania utána is.” –  mondta a Touringcartimesnak.

„Jó, hogy az utolsó kanyarig megmaradt az a csata, ez nagyon jó lezárása volt a szezonnak. A csapatom, a Target Competition nagyon jó volt egész évben. A Hyundai is nagyon jó volt, muszáj gratulálnom nekik is.”