A TCR World Tour Mid-Ohióban rendezett versenyhétvégéjének első futamán Michelisz Norbert második lett, a fordított rajtrácsos viadalon pedig az 5. helyen végzett, így változatlanul ő áll a rangsor élén.
A futamot nagy csatában Yann Ehrlacher nyerte, menet közben állt az élre. Michelisz a pályán 6. lett, de az eredetileg 3. Thed Björk utólag öt másodperces büntetést kapott, amiért kiszorította Marco Buttit, a magyar pilóta így egy pozícióval előrébb lépett, a pontszámát tekintve ez +2 egységet jelentett neki. Utólag kizárták egyébként a versenyről Santiago Urrutiát, mert a levezető körön nemes egyszerűséggel kilökte a falba Esteban Guerrierit.
A Hyundai magyar versenyzője a Facebook-oldalán az értékes eredményről beszélt. „Élveztem a versenyzést Mid-Ohióban! Az első futamon második lettem, a fordított rajtrácsoson pedig a sűrűjéből indulva igyekeztem elkerülni a bajt, és az 5. helyen (büntetések után) fontos pontokat szereztem. Köszönöm a szurkolást!” – írta Michelisz. A közvetítésben több magyar zászló is feltűnt, látszik, hogy a helyszínen is sokan szurkoltak neki.
A bajnokságot továbbra is Michelisz (150 pont) vezeti, mögötte Ehrlacher (128 pont) és Mikel Azcona (126pont) jön. Legközelebb Brazíliában, Interlagosban csap össze a mezőny július 19-21. között.
Michelisz: Nem érzem, hogy címvédő vagyok, csak azt, hogy bizonyítanom kell