back to top
KezdőlapTouring CarWTCRA Lynk & Co. és a Zengő Motorsport örülhetett Portugáliában

A Lynk & Co. és a Zengő Motorsport örülhetett Portugáliában

-

Magyar és kínai ünnep volt Villa Realban, miután Urrutia és Huff tudott diadalmaskodni az utcai pályán.

Az élről az uruguayi Santiago Urrutia indulhatott a vasárnapi első versenyen, akit a verseny első szakaszában meg tudott előzni a kétszeres címvédő Yann Ehrlacher köszönhetően annak, hogy jól taktikázott a joker körrel.

A végén azonban vissza engedte maga elé a csapattársát, miután a csapat kérte ezt tőle.  Az ő kettejüket nem nagyon vezélyeztette senki, hiszen a harmadik helyről rajtoló Nestor Girolami tempója elmaradt a cián színű autókétól.

Nem volt egyszerű a helyzete a kínai márkának, hiszen az idén élete formájában versenyző Urrutia vagy a bajnoki címet sorra nyerő Ehrlacher mögé álljanak be, mivel Mikel Azcona magabiztos előnnyel érkezett a luzitán országba. A futam viszont erre választ is adott tehát.

A dobogó harmadik fokáért Girolami és Michelisz harcolt keményen, végül az argentin maga mögött tudta tartani a Hyundai magyar pilótáját. Mögöttük a kínai Ma Qing Hua illetve a Zengő Motorsportos Rob Huff végzett.

Nehéz futama volt a bajnoki listavezető spanyolnak, Mikel Azconanak, aki a nyolcadik helyről rajtolt, a verseny elején előbb Tassi Attilával majd Thed Björkkel is kocccant, a nagy igyekezetében pedig hibázott a sikánban, ami miatt két pozíciót is bukott. A hazai kedvenc Monteiro mögé esett vissza, akit megtudott előzni, Tassit pedig a leintés utasította maga mögé, mivel a Honda versenyzője utólag 5 másodperces időbüntetést kapott a pályahatárok nem betartása miatt. A magyar így végül Azcona mögött a kilencedik lett, Berthon zárta a top10-et.

Monteiro, Nagy, Coronel és Müller ért még célba, így valamennyi célba érkező pontot szerzett. Guerrieri, Björk és Magnus nem ért célba.

A pontversenyben Azcona előnye hat pontra olvadt Urrutia előtt a vasárnap esti, második verseny előtt.

A délutáni versenyen, a fordított rajtrácsos első sort Yvan Müller és Tassi Attila szerezték meg. A rajt után változás nem történt az első helyeken. Három kör után azonban a pálya hajtó SC kavart fel az állóvizet, miután két Honda, Monteiro és Guerrieri egymást lökték a szalagkorlátba. Három kört volt bent a biztonsági autó, ami után a joker körök következtek, ami ismét döntőnek bizonyult.

Müller a nyolcadik körben hibázott a joker körén, így az elsőről a negyedik helyig esett vissza. Rob Huff sokáig halogatta a joker körét, ami ki is fizetődött, hiszen a többiek joker körei után az élen találta magát, majd sikerül akkora előnyt kiautózni, hogy az élre tudott visszatérni. Nem sokkal később a csapattársa Nagy Dániel okozott egy újabb biztonsági autós fázist. A futam leintésig a sorrend nem változott, így Rob Huff és a Zengő Motorsport nyerte meg a WTCR 100.versenyét, Tassi Attila és a bajnoki éllovas Mikel Azcona előtt.

Müller, Michelisz, Bennani, Ma, Ehrlacher, Girolami, Urrutia, Björk végzett a legjobb tízben.

Összetettben a spanyol Azcona ismét magabiztos előnyre tett szert, jelen pillanatban 16 ponttal vezet Urrutia, 20-al Ehrlacher és 23-mal Huff előtt.