KezdőlapTouring CarTCRAndrea Cisotti lett a Hyundai Customer Racing új csapatmenedzsere

Andrea Cisotti lett a Hyundai Customer Racing új csapatmenedzsere

-

A Hyundai a télen végrehajtott számos változást követően Andrea Cisottit nevezte ki a Customer Racing programja új menedzserének.

Andrea Adamo – aki 2015 óta felügyelte az ügyfélversenyzésős részleget – még decemberben jelentette be azonnali távozását a cégtől, míg Andrew Johns ügyfélversenyzésért felelős vezető a hónap elején hagyta el pozícióját.

Cisotti úgy tölti be majd ezt a pozíciót, hogy 2018 óta a Hyundai-nál ügyfélversenyző mérnökként dolgozott, és a karrierje során a túraautókon belüli széleskörű munkában szerzett tapasztalatokat hozza magával.

Mielőtt a Hyundai-hoz igazolt volna, Cisotti versenymérnökként dolgozott a Proteam Racing, a JAS Motorsport és az N.Technology WTCC programjaiban, valamint a dán túraautó-bajnokságban és a Porsche Carrera Cupban is szerzett tapasztalatokat Olaszországban és Franciaországban.

A TCR-ben vállalt kötelezettségei mellett Cisotti – aki korábban ralis versenymérnökként is dolgozott – a Hyundai WRC2 programjában is részt vesz.

Adamo távozása után közvetlenül Julien Moncet töltötte be a csapatigazgató-helyettesi szerepet.