KezdőlapTouring CarWTCRYvan Mullerről elnevezett kanyarral is bővül a WTCR versenynaptára

Yvan Mullerről elnevezett kanyarral is bővül a WTCR versenynaptára

-

Miután a cseh és az orosz hétvégét is törölték a WTCR-ben, két új európai helyszín került a 2022-es versenynaptárba.

A két új forduló az európai szezon végére került, a három ázsiai verseny elé.

„Amikor bejelentettük, hogy Csehországba és Oroszországba sem megyünk idén, rögtön ígéretet tettünk arra, hogy minél hamarabb helyettesítő versenyeket szervezünk, és bejelentjük őket, amint megvan a Motorsport Világtanács (WMSC) jóváhagyása.” nyilatkozta a bejelentésről Jean-Baptiste Ley, a WTCR igazgatója.

„Nagyon elégedettek vagyunk azzal, hogy az FIA és helyi promóterek segítségével véglegesíteni tudtuk az új versenyeket. Mindkét helyszín új lesz a WTCR számára, ezzel egy új izgalmi tényezőt viszünk a pályára, ami megkavarja majd a versenyeket.”

Olaszország Tarquini visszavonulása ellenére visszatér, de nem a tavalyi verseny helyszínére, Adriára, hanem az első Motorsport Játékok és ETCR forduló helyszínére, Vallelungába látogat majd a mezőny.

A másik pálya a francia Anneau du Rhin lesz, ezzel az első és utolsó európai versenyre is a címvédő Yann Ehrlacher hazájában kerül majd sor.

„Vallelunga már bejáratott túraautós helyszín. Anneau du Rhin pedig Elszász rágióba tekint nekünk betekintést, ami folyamatosan szerepet játszik az autóipar történéseiben. Innen érkezett a WTCR két legsikeresebb pilótája, Yvan Muller és Yann Ehrlacher is, akik már hat bajnoki címmel rendelkeznek.”

A francia pálya különlegessége, hogy a majd használt, 3,7 km-es vonalvezetésen is megtalálható az Yvan Mullerről elnevezett sikán, méghozzá közvetlenül a Loeb-kanyar előtt.

A WTCR idei versenynaptára:
Dátum Forduló Helyszín
1 05.08. 🇫🇷 Franciaország Pau-Ville
2 05.28. 🇩🇪 Németország Nordschleife
3 06.12. 🇭🇺 Magyarország Hungaroring
4 06.26. 🇪🇸 Spanyolország Aragón
5 07.03. 🇵🇹 Portugália Vila Real
6 07.24. 🇮🇹 Olaszország Vallelunga
7 08.07. 🇫🇷 Elzász Anneau du Rhin
8 10.09. 🇰🇷 Dél-Korea Inje Speedium
9 11.06. 🇨🇳 Kína Ningbo
10 11.20. 🇲🇴 Makaó Guia Circuit