back to top
KezdőlapFormula 1Hamilton még sehol sem volt, amikor Sainz és a Williams már tárgyaltak

Hamilton még sehol sem volt, amikor Sainz és a Williams már tárgyaltak

-

A Williams csapatvezetője, James Vowles már akkor is szokatlan nyíltsággal beszélt szándékairól, amikor Carlos Sainz aláírása még hiányzott a számára felkínált szerződésről – most, a bejelentést követően pedig újabb izgalmas részleteket árult el a tárgyalás folyamatáról.

Sainz hosszú döntéshozatali folyamatot zárt le hétfőn, amikor bejelentette, hogy a Williamshez igazol 2025-re, hiszen már február 1-je óta tudott, hogy a Ferrarinál Lewis Hamilton veszi át a helyét. Ennek fényében érdekes fejlemény, hogy a spanyol pilóta apja és menedzsere már a tavaly november végi szezonzárón felvette a kapcsolatot a Williamsszel. Pedig, mint azt Hamiltontól azóta megtudtuk, a Ferrarival csak a téli szünetben állapodott meg.

„Először Abu-Dzabiban töltöttem időt a családdal – mondta Vowles az F1 hivatalos oldalának. – Titokban, hátulról kellett őket bevezetnünk az épületünkbe, hogy tárgyalni tudjunk az irodámban. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, mert a család olyan értékeket vall, amelyek közel állnak az enyémeimhez: őszinteség és a legjobb teljesítményre való törekvés politikamentesen.”

„Ez még 2023-ban volt, tehát senki sem tudta, mi fog történni Carlos körül. Csak biztosítani akartam őket arról, hogy komolyak a szándékaink az élmezőnybe való visszatérést illetően, és szerettem volna, hogy megismerjenek. Aztán jött a hír Lewisról, ami engem is és Carlost is meglepetésként ért, ekkor pedig megkezdtük a formális egyeztetéseket.”

A pilóta és a csapat a közöltek szerint legalább két évre szóló szerződést kötött, noha a spái hétvégén is felreppent egy feltételezés, hogy a spanyol ebből bármikor kiléphet, ha a Mercedestől vagy a Red Bulltól kap ajánlatot. Ennek valóságalapját aligha fogják felfedni a felek, Vowles pedig megerősítette, hogy olyan pilótát keresett, aki köré hosszú távon is csapatot szervezhet.

Hivatalos: Carlos Sainz a Williamsnél folytatja F1-es pályafutását

„Egy vezetőalkatra volt szükségem, nem csak olyan pilótára, aki gyors az autóban. Olyasvalakit akartam, aki körül minden rendben van ahhoz, hogy a legjobb teljesítményt érhessük el. Carlosban pedig ez megvan. Nézzük csak meg: minden csapat, amelynél eddig megfordult, rosszabb helyzetben volt akkor, amikor megérkezett hozzájuk, mint akkor, amikor távozott” – mutatott rá.

Szokatlan eleme volt a tárgyalásoknak, hogy Vowles már hetekkel ezelőtt is nyíltan beszélt arról, hogy Sainz a csapat első számú kiszemeltje, a csapatvezető pedig biztos volt benne, hogy a Dorilton Capital 2020-as hatalomátvétele óta komoly feljesztésekbe, átszervezésbe fogott Williamsszel a spanyol jobban jár, mintha az Audi vagy az Alpine ajánlatát fogadja el.

Vowles elárulta, mik voltak Sainz dilemmái: az Alpine várhatóan (a Williamshez hasonlóan) Mercedes-motorral készül majd az új szabálykorszakra, amit a legerősebbként prognosztizálnak 2026-ra, ráadásul az enstone-i csapat a közelmúltban, 2021-ben még futamgyőzelemre is képes volt, így rövid távon eredményesebb lehet. Az Audi pedig a világ egyik legnagyobb autógyára, amellyel ráadásul már megvannak a kapcsolatai a családnak, hiszen idősebb Carlos Sainz idén velük nyerte meg a Dakart. Sainz az utóbbi hónapokban ebből a kínálatból döntött a Williams mellett.

„Ha nem így alakult volna, akkor sem bántam volna meg. Minden szükségeset megteszek, hogy a megfelelő embereket hozzam a csapatba. Nehéz látni, mi lenne a helyzet, ha nem jött volna össze, de minden befektetett munka megérte” – mondta Vowles, hozzátéve, hogy amikor a grove-i gyárban a dolgozóknak lejátszottak egy videót, amelyben Sainz bejelenti az érkezését, 45 másodperces éljenzés és taps következett, előrevetítve, hogy egy futamgyőztes pilóta leigazolása mekkora motivációt jelenthet a csapat minden tagjának.

A Red Bull döntött Pérez sorsáról