René Rast a Nürburgringen szerzett dupla győzelme után Spielbergben is folytatta nagyszerű sorozatát, és mindkét versenyt megnyerte, vasárnapi diadala ráadásul az Audi századik DTM győzelme volt. A 31 éves német versenyző egymás után szerzett négy futamgyőzelmével olyan versenyzőkhöz csatlakozott mint Klaus Ludwig, Nicola Larini és Alessandro Nannini, akik korábban szintén képesek voltak sorozatban négyszer győzni. […]
Pascal Wehrlein, a DTM 2015-ös bajnoka magabiztos a jövőjét illetően, elmondása szerint minden lehetőséget megvizsgál, és egy erős bajnokságban fog versenyezni 2019-ben. A 23 éves versenyző 2016-ban a Manor színeiben debütált a Forma-1-ben, majd 2017-ben a Sauber csapatához szerződött. Idén nem maradt számára a hely a svájci istállónál, így más kategória után kellett néznie. „Természetesen […]
2018 végeztével, hat együtt töltött esztendő után végleg elválnak a Mercedes és Pascal Wehrlein útjai. Mercedes pilótaként Pascal Wehrlein a DTM történetének legfiatalabb indulója lett 2013-ban, majd legfiatalabb futamgyőztese 2014-ben és legfiatalabb bajnoka 2015-ben. A sikeres évek után 2016-ban mutatkozhatott be a Forma-1-ben a Manornál, majd egy évvel később a Sauber versenyzője lett. Mindkét évben […]
Az Audi pilótája René Rast a megszerezhető maximális pontszámot zsebelte be a DTM nürburgringi hétvégéjén. A szombati tökéletes napja után, ma is megnyerte az időmérőt René Rast, ugyancsak Gary Paffett előtt. A zöld lámpák kialvásánál a Mercedeses Lucas Auer rajtolt fantasztikusat, az ötödik helyről indulva a második helyen találta magát az első kanyart követően. Gary […]
René Rast sikerével zárult a német túraautó bajnokság (DTM) első nürburgringi futama, Paul Di Resta nullázása miatt pedig Gary Paffett átvette a vezetést a pontversenyben. Rast a rajtot követően remekül védekezett és tartotta maga mögött Gary Paffettet, majd ezt követően szépen fokozatosan növelte az előnyét. Mögötte azonban komoly csatába bonyolódott a Meredeses Paffett és a […]
Ma megtehetett pár kört Mick Schumacher a Nürburgringen a Mercedes-AMG DTM demo autójával. A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher fiának ez volt az első alkalom, hogy kipróbálhatta magát egy túraautóval. A bemutatkozó után így nyilatkozott Mick Schumacher: „Nagyon élveztem. Ez egy remek alkalom volt arra, hogy ezt is megtapasztaljam. Nagyon köszönöm mindezt Gerhard Bergernek, aki […]
Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban. Az Audi 2019-ben is folytatja elektromos autósportbeli tevékenységét, akárcsak gyári részvételét a népszerű DTM túraautó-bajnokságban. Az Audi a 2017/2018-as idényben az első német autógyártóként állt rajthoz a Formula-E bajnokságban, ahol a világszerte rendezett tizenkét futamon négy győzelemmel és összesen tizenegy dobogós […]
Mick Schumacher célja eljutni a Forma-1-be, ehhez pedig jövőre célszerű előrébb lépnie az F3-as bajnokságból. A Kolner Expressz szerint a hétszeres világbajnok Michael Schumacher 19 éves fia a Formula 2-ben folytathatja majd karrierjét. Jelentésük szerint Mick egy topcsapathoz, vélhetően az ART-hez igazol majd, mely csapatot az FIA elnökének fia, Nicolas Todt irányít. A lap szerint […]
Közeledik a szezon vége, de sem az Audi sem pedig a BMW nem döntött még arról, hogy kiket indít majd a jövőévi DTM szezonban. Változások viszont könnyen történhetnek. Három forduló van még hátra a német túraautó bajnokság idei szezonjából, és nem csupán az a kérdés, hogy ki szerzi meg az idei bajnoki címet, hanem hogy […]