KezdőlapEnduranceIgazi nagy durranással indult az idei Le Mans

Igazi nagy durranással indult az idei Le Mans

-

Már az első körben baleset történt a Le Mans-i 24 óráson, több LMP2-es autó is érintett volt. Az első két óra elteltével pedig a Hypercar kategóriában is volt egy probléma.

A DTM bajnok René Rast, az unitedes Will Owen és Sophia Flörsch volt érintett az első körös ütközésben. Kiesni ugyan egyik autó sem esett ki, de sok időt vesztettek mindannyian. Utóbbi kettő a javítások áldozata lett, míg a WRT pilótája 1 perces büntetést kapott a balesetért.

Az élen a kavarodás ellenére Kubica egy LMP2-es autóval rövid ideig beférkőzött a Hypercarok közé is.

Owen után a másik United sem járt jobban, Alex Lynn ugyanis egy defekt miatt esett hátrébb a mezőnyben. Még a 35-ös amatőr csapat, az Ultimate szerzett rossz pontot a bíróknál Matthieu Lahaye révén, aki sárga alatt előzött és egy vetélytársát is kirakta a pályáról.

A Le Mans-i versenyt a pole-ból indulva a 8-as autóban Buemi vezetett, azonban az első kiállásnál fölévágással Conway meg tudta előzni, és a második óra végére közel 20 másodperces előnyt autózott ki csapattársával szemben.

A 709-es Glickenhaus közben bement a boxba egy kisebb javításra, amivel pozíciót vesztettek az Alpine-bal szemben.

Az LMP2-es kategóriát da Costa vezeti a 38-as Jota színeiben a WRT 32 autója (Mirko Bortolotti), és az időközben Kubicát váltó Lorenzo Colombo előtt.

A GTE Pro-k között a Corvette vezet, a másik autó pedig visszacsúszott a harmadik helyre. Az amatőröknél pedig a Porsche autói foglalják el az első három helyet.

Íme a baleset: