Hiába nem rendeznek a hétvégén Forma–1-es futamot, Max Verstappen nem pihen. A négyszeres világbajnok ugyanis először indul GT-versenyen a májusi Nürburgringi 24 órás óta, hogy a Verstappen Racing Mercedes-AMG GT3-asával részt vegyen a GT World Challenge Europe portugáliai szezonzáróján. Mutatjuk, mikor és hol lehet nyomon követni az eseményeket.
Verstappen ezúttal Chris Lulham és Ben Barnicoat oldalán áll rajthoz a 2027-től ismét Forma–1-es Portugál Nagydíjnak otthont adó Portimãóban, és akárcsak a Nürburgringen, természetesen most is a győzelem lesz a célja. Akárcsak a kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok Valentino Rossinak, aki a Team WRT állandó versenyzőjeként természetesen szintén ott lesz a mezőnyben, és a Sky Italiának elmondta, nagyon várja már, hogy életében először megmérkőzhessen a pályán a Red Bull sztárjával.
„Fantasztikus lesz. Úgy értem, nagy problémát fog jelenteni, mert biztos vagyok benne, hogy hihetetlenül gyors lesz, de ettől még fantasztikus lesz. Be kell vallanom, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer Max Verstappen ellen fogok versenyezni. Szóval nagyszerű lesz, mindenkinek jót tesz majd, hogy ott lesz, és remélem, lesz lehetőségem mögötte autózni, hogy megnézhessem, hogyan vezet” – mondta a Doktor.
„Igen, remélem, találkozom vele, Nagyon jó fej, úgyhogy remélem, lesz alkalmunk beszélgetni – nyilatkozta Rossiról még Malajziában Verstappen. – Mármint jó dolog ez, de a versenyen azért remélem, nem fogom látni, mert az általában jó jel. Igazából azt remélem, hogy senkit sem fogok látni, hanem egyszerűen az élen autózhatok, és jól végezhetem a dolgomat. De sosem lehet tudni. Rendkívül erős a mezőny, úgyhogy már nagyon várom a kihívást.”
„Ez nagyon más, mint a Forma–1, de imádom. Idén a Nordschleifén már belekóstolhattam, Portimão pedig nagyon klassz pálya, amelyen élvezet vezetni. Úgyhogy egyszerűen élvezni szeretném az egészet, és természetesen csapatként mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el” – tekintett előre a hétvégi viadalra a holland.
A hivatalos program pénteken kezdődik a szabadedzésekkel, majd este következik az időmérő, szombaton pedig a verseny. Az alábbi táblázatban minden sorban rálinkeltük a szövegre a megfelelő közvetítést, valamint azt a csatornát is, amelyen Verstappenék Mercedesének fedélzeti kamerája követhető az adott pályaeseményen.
GT World Challenge Europe – Portimão, közvetítések
| Dátum | Időpont (magyar idő) | Esemény | Közvetítés |
|---|---|---|---|
| Október 16., péntek | 9:45–11:15 | 1. szabadedzés | GT World YouTube / Verstappen onboard |
| Október 16., péntek | 13:45–15:15 | 2. szabadedzés | GT World YouTube / Verstappen onboard |
| Október 16., péntek | 18:55–20:05 | Időmérő edzés | GT World YouTube / Verstappen onboard |
| Október 17., szombat | 18:00–21:00 | 3 órás verseny | GT World YouTube / Verstappen onboard |
