Bár eleinte az Aston Martin lelkes volt az új Hypercar szabályrendszer iránt, végül visszamondták a Valkyrie-programot. Most azonban újabb fordulat jöhet a történetben. 2020-ban egy évvel a Hypercar-kategória elindulása előtt a brit márka az új F1-es csapatára hivatkozva lemondta a WEC-ben való részvételt. A márka tulajdonosa, Lawrence Stroll az idei Forma -1-es autó bemutatásakor már […]
Daniil Kvyat 2022-ben visszatér a versenyzéshez, miután egy évet az Alpine F1-es csapat tartalékversenyzőjeként töltött, mert nem maradt számára hely a Forma-1-es mezőnyben. Az orosz megerősítette, hogy 2022-ben a hosszútávú kell majd őt keresni. Kvyat a 2020-as szezon végén elvesztette ülését az AlphaTaurinál, majd 2021-re tartalékversenyzőként csatlakozott az Alpine-hoz. Most azonban visszatér a versenyzéshez, miután […]
A WEC közzétette a Sebringi 1000 mérföldes verseny nevezési listáját, melyen a két Peugeot-n kívül már a mezőny nagy része hiánytalanul szerepel. Hypercar Az idén csatlakozó franciák köztudottan még véglegesítik az autójuk terveit. Ugyanis első indulásuk után már nem lehetne változtatni rajtuk. Így marad a négy előre bejelentett autó: két Toyota, az LMP1-es Alpine és […]
A Mercedes főstratégája, James Vowles részt fog venni a február 11-én kezdődő ázsiai Le Mans Series-ben, ahol egy McLaren 720S GT3-at vezethet majd. A brit szakember az 59-es rajtszámú McLaren 720S GTO-val körözhet majd két egymást követő hétvégén Dubaiban és Abu Dhabiban. A brackley-i főstratégáját foglalkoztató csapat szerint az ázsiai LMS egy kitűnő lehetőség a […]
Először gurult pályára a Peugeot tavaly nyáron bemutatott hiperautója. A francia gyártó ezzel a modellel tér vissza idén a hosszútávú világbajnokság mezőnyébe. A franciák modellje több szempontból is különleges, leginkább azért, mert nincs hátsó szárny az autón, ami a hypercar szabályok rugalmasságára vezethető vissza. A ground-effectre épülő autót egy ikerturbós 2.6 literes V6-os erőforrás hajtja […]
Bár a tavalyi három állandó Hypercar indulója idén ideális esetben is csak hatra bővül, a WEC egyelőre nem kért a ByKolles projektjéből. 2023-ben a Ferrari, az Audi és a Porsche csatlakozik az Endurance Világbajnokság legmagasabb osztályához. Addig azonban limitált a küzdelem a Hypercarok között. Tavaly a két Toyota, illetve az LMP1-es Alpine osztotta el a […]
Fernando Alonso 2022-es motorsportos programja igen hamar kezdetét veszi, ugyanis a virtuális Le Mans-i 24 óráson vállal szerepet. A verseny valódi kiadását kétszer megnyerő spanyol azonban nem versenyezni fog, hanem az Alpine egyik csapatát irányítja majd a mostani hétvégén. Az Automobile Club de l’Ouest és az FIA WEC által rendezendő, rFactor 2 nevű szoftveren zajló […]
Idén először indul az endurance-világbajnokság mezőnyében a Prema. Robert Kubica és Louis Délétraz ELMS-bajnoki címmel érkezik F3-futamgyőztes csapattársuk mellé. A Prema nevét alapvetően a formaautózásból ismerhetjük, hosszú évek óta a nevelőszériák egyik legsikeresebb istállója. Az olaszok tavaly jelentették be, hogy indulni szándékoznak a WEC mezőnyének LMP2-es kategóriájában. A csapat most a versenyzőit is megnevezte Kubica, […]
Esteban Gutiérrez majdnem öt év tesztpilótaság után tér vissza az aktív versenyzéshez, az endurance-világbajnokság LMP2-es kategóriájában szereplő Inter Europolhoz szerződött. A korábban az F1-ben is szereplő Esteban Gutiérrez legutóbb a 2016-17-es Formula E és a 2017-es IndyCar-szezonban versenyzett. Azóta a Mercedes F1-es, illetve Formula E-csapatánál látott el teszt- és tartalékpilótai tevékenyeséget. Most a WEC LMP2-es […]