Bár a hypercar kategóriában kaptak indulási engedélyt, valójában a tavalyi Rebellion LMP1-es gépével (most már Alpine A480) versenyez a francia márka WEC csapata. A teljesítménykiegyenlítésnek köszönhetően versenyképesnek számít majd az autó, így fel tudja venni a harcot a Toyota és a Glickenhaus hypercar konstrukcióival. „Az Alpine történelme teli van kihívásokkal.” – jelentette ki Philippe Sinault, […]
Sabine Schmitz német versenyzőnő neve főként a túraautózásban és az endurance versenyzésben jártas rajongók számára ismert. Schmitz kétszer nyert a Nürburgringi 24 órás versenyen, és négy verseny erejéig indult korábban a WTCC-ben is. Ezen kívül 2016 óta a Top Gear egyik műsorvezetője is volt. Schmitz 2020 nyarán jelentette be, hogy 2017 óta harcol a rákkal. […]
Először Sebring, majd Portimao, végül pedig Spa-Francorchamps lesz az Endurance Világbajnokság (WEC) első versenyének helyszíne. Eredetileg márciusban, Sebringben indul volna a hosszútávú sorozat idei szezonja, majd az USA egészségügyi gondjai miatt áprilisra, Portimaóba helyezték át a szezonkezdetet. Most ez is változott, de a helyszínek nem, csak a sorrendjük változik. A döntést a Motorsport Világtanács pénteki […]
A Ferrari pár napja nagy port kavart bejelentésével, miszerint 2023-ban visszatérnek Le Mans legmagasabb kategóriájába. Valentino Rossi csak egy a sok közül, akik szívesen részt vennének a projektben. A csapat jelenlegi pilótája, Charles Leclerc már jelentkezett a szerepre, de a Scuderia juniorjai, jelenlegi GT pilótái, és még Kimi Räikkönen is szóba került. Jelöltekből tehát nincs […]
Az ACO azért lépte meg a legendás verseny időpontjának áthelyezését, mert így több esély lesz arra, hogy nézők előtt versenyezzenek Le Mans-ban. Eredetileg június 12-13-én lett volna a futam, a bejelentés alapján azonban két hónappal később, augusztus 21-22-én gurulnak majd pályára az autók a francia pályán. Az ACO (a verseny szervezője), a WEC és a […]
Zak Brown, a brit márka vezérigazgatója úgy nyilatkozott, a Ferrari után a McLaren is visszatérhet a legendás hosszútávú sorozatba a hypercar érában. A wokingi csapat nemrég az IndyCarban vásárolta be magát a Schmidt Peterson Motorsporthoz, és tették saját csapatukká, illetve a Formula E mezőnyében szerzett magának lehetőséget az indulásra. Kérdéses azonban, élnek-e nevezési jogukkal, és […]
Túl van a bejáratáson a Glickenhaus hypercarja, de az első versenyre nem tudnak elutazni, hiába hozták közelebb, Portimaóba. Múlt hét csütörtökön és pénteken (02.25-26.) tesztelte a WEC legmagasabb kategóriájába szánt autóját a Glickenhaus Vallelungában. Romain Dumas és Franck Mailleux ülhettek a volánnál. Az első napon az elektronikai rendszerek ellenőrzése zajlott, utána azonban már megkezdődött az […]
A Ferrari egyelőre nem árult több részletet annál, hogy 2023-ban gyári csapatként visszatérnek a Le Mans-ba a legmagasabb kategóriában. Személyek és pilóták kapcsán is csak találgatások merültek fel, emiatt a Ferrari F1-es csapatát vezető Mattia Binotto most kijelentette, hogy a hosszútávú projektért nem ő fog felelni. „A vállalat ezen döntése nem elsősorban az F1-es költségvetési […]
Mint ismert, a Ferrari bejelentette, hogy 2023-ban hiperautót épít majd, amivel 50 év után először vehetik célba akár a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerését is. Noha a projekt még időben messze van, világszerte komoly beszédtémát szolgáltatott. Olyannyira, hogy már a találgatások is elindultak, hogy kik lehetnek a vörösök pilótái. A számos jelölt mellett természetesen […]