A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) 63. alkalommal választotta meg az Év sportolóit, a mostani szavazáson 412 sportújságíró adta le voksát. A különböző kategóriák top 10-es listájában nem szerepel autóversenyző. Mégis díjazott lett valaki, aki autósporthoz köthető. Bereznay Danit, az Alfa Romeo Racing F1 Esports Team tagját választották az év E-sportolójának 2020-ban. Az ezért járó díjat […]
Szimulátorozással tért vissza az „autóversenyzéshez” a bő egy hónapja súlyos balesetet szenvedett Romain Grosjean. A Bahreini Nagydíj rajtja után szenvedett horror balesetet a francia pilóta, aki égési sérülésekkel került akkor kórházba. Nemsokkal később elhagyhatta azt, és haza utazott, ahol megkezdte a rehabilitációját. Karácsonykor számolt be arról, hogy hét ujja már szinte tökéletesen működik. Grosjean számára […]
Lando Norris tegnap bejelentette, hogy négy társával e-sport csapatot indít. A 20 éves versenyző a tavaszi karanténidőszak alatt rengeteg követőre tett szert a közösségi médiás platformjain, ugyanis közvetítéseivel színesítette a Forma-1-et hiányoló közönség életét. A virtuális versenyek mellett, barátaival, illetve versenyzőtársaival próbáltak ki különféle játékokat, amiket a közönség nagyon pozitívan fogadott. A McLaren pilótája még […]
Verstappen futamot nyert! Még ha csak virtuálisan is. A Forma-1-es mezőny, de legalábbis annak fiatalabbjai az első félévet szimulátorozással, esporttal töltötték. Jobb híján, mivel a koronavírus miatt nem kezdődött el a szezon júliusig. Azóta azonban nagy a pörgés, sorra jönnek egymás után a futamok. Most azonban olyan kivételes hétvégén vagyunk túl, mely épp pihenő hétvége […]
Aki jártas az esportban és szereti a különlegességeket, annak bizonyára megfájdul a szíve, ha meglátja, mivel rukkolt elő közösen az Aston Martin és Curv Racing Simulators. Persze kevésbé fáj annak, aki mélyen a zsebébe tud nyúlni érte… Az új játékszer az AMR-C01 nevet kapta, és mindössze 150 darab készült belőle. A tervezés az Aston érdeme, […]
Idén is lesz az F1-nek Esport bajnoksága, Bereznay Danival a fedélzeten. Most a csapatok összeálltak és kész a lista, kik versenyeznek majd ellene. Idén októberben kezdődik és decemberben végződik a Pro Series, melynek során négy alkalommal mérhetik össze tudásukat a játékosok. Mindegyik esemény kétnapos lesz, az elsőn két versenyt is láthatunk majd. Mindkét esetben a […]
A Ferrari idén először elindítja a saját maga által szervezett eSport bajnokságot, amelynek a győztese helyet kap az olaszok szimulátoros csapatában, az FDA Hublot eSport gárdában 2021-ben. A Ferrari Hublot eSport Széria több eseményből fog majd állni, amire 18 évnél idősebb európai szimulátorosok jelentkezését várják. A bajnokság az Assetto Corsa szoftveren keresztül fog zajlani, ahol […]
A hivatalos F1-es videojátékait készítő Codemasters bizonyára nem repesett az örömtől, mikor a Mercedes bejelentette, közvetlenül a júliusi szezonkezdés előtt, hogy változtat az autói megjelenésén és azok szürke/ezüst helyett fekete színűek lesznek. A játékot már korábban bemutatták, akkor még módosítás nélkül, mostanra azonban elkészültek az F1 2020 szoftvermódosításával. A patch, vagyis javítócsomag által a játékban […]
Két héttel ezelőtt Pierre Gasly élete első Le Mans-i 24 órásán szerepelt, viszont csak virtuálisan. Ennek ellenére úgy érezte, mintha tényleg igazi lenne. A járványhelyzet miatt valamennyi versenyt el kellett halasztani, vagy egyenesen törölni. Ezeket virtuálisan próbálták valamelyest pótolni. Így volt ez az eredetileg június közepére tervezett Le Mans-i 24 órással is. A virtuális változaton […]