Charles Leclerc nem igazán volt elégedett a Virtuális Spanyol Nagydíj „versenybíráival” és azzal, ahogy „kezelték” a pálya határait. Az aszfaltcsík utolsó szakaszán lévő sikánt a résztvevők az időmérőn előszeretettel levágták és viszonylag büntetlenül is tehették ezt. A futamon azonban más volt a helyzet. A monacói versenyző és George Russell vívott ádáz csatát az utolsó körökben, […]
A Forma-1-es mezőnyben a Williams a leggyengébb láncszem – legalábbis tavaly még az volt, az idei szezonról meg ugyebár még nem tudunk beszélni. Azonban a virtuális versenyzés egyik szépsége, hogy az erőviszonyok kiegyenlítettek. Ebből vasárnap a williamses George Russell profitált leginkább, hiszen a pole-ból rajtolva ő nyerte meg a Virtuális Spanyol Nagydíjat. Russell ezzel első […]
George Russell és fiatal kollégái hamar hozzászoktak a szimulátorversenyzéshez, mivel a koronavírus miatti korlátozások jelenleg csak ezt engedik meg, tudniillik idén még nem rendeztek versenyt. Az ifjú brit tehát elég versenyképes az eSportban, ugyanakkor figyelmeztet, ez teljesen más, mint a valódi versenyzés. Ezt egy összehasonlítással támasztja alá, mondván ha valaki jó FIFA-s, az nem jelenti […]
Tegnap ismét Not The GP virtuális versenyeket rendezett a Veloce Esports. Esport versenyzők és valódi versenyzők vegyesen alkották a mezőnyt, de Cem Bolukbasi és Bereznay Dani elhappolták a győzelmeket az F1-es nagyágyúk elől. Az első versenyt a spái pályán Bereznay, Bolukbasi és James Doherty is Charles Leclerc, Lando Norris és Nicholas Latifi elől indult. Doherty-t […]
Megint összeszedtük nektek, hogy így valós versenyek híján mégis milyen Forma-1-es műsorokat nézhettek majd a hétvége folyamán. Ma, szombaton ismétlik még az M4-en a Forma-1 Legendák c. műsort. Majd este jön a Veloce Esports által szervezett Not The GP virtuális verseny. Ezen részt vesz majd többek között Lando Norris, Charles Leclerc, Nicholas Latifi, Jean–Eric Vergne, […]
A mai nappal hivatalosan is kezdetét veszi a hat hetes e-versenysorozat, a Nemzeti SIM Liga 2020. A COVID-19 okozta karantén miatt egyre több magyar versenyző és szimulátoros döntött úgy, hogy megmérkőznének egymással akár nyílt és közvetített keretek között is. Az iRacing adja az alapot, és az első, nem pontokért zajló küzdelem már megvolt a Donington […]
A kifejezetten női versenyzők számára létrejött W Series bejelentette, hogy létrehozták a W Series Esports League-et. Ehhez pedig összeálltak a Logitech G-vel, a Beyond Entertainmenttel és az iRacinggel. A W Series Esports League célja is a motorsport népszerűsítése nők/lányok körében. A virtuális liga 18 résztvevője az a 18 fő, akik a valóságban is a 2020-as […]
Charles Leclerc már egy ideje tervezget egy kis esti versenyzést, amibe végül több ismert sportolót is sikerült belerángatnia. A koronavírus miatt minden sportág kényszerpihenőn van, ezért a résztvevők otthonaikban próbálják elütni a hirtelen felgyülemlett szabadidejüket. Többen az esportot választották a szórakozásra, és ezzel egyidejűleg streamelésre is adták a fejüket. Lando Norris már szakavatottnak számít a […]
Sebastian Vettel szombaton elindult első online versenyén, amit még csapattársa, Charles Leclerc is nézett. A német pilóta nem igazán tudja átérezni a modern kor internetes világát. Vettel a közösségi médiától egyenesen ódzkodik, ugyanis nem érti azt, hogy az emberek miért akarnak szinte mindent megosztani magukról a külvilágnak. A négyszeres világbajnok egy korábbi interjú során már […]